Préd 3,1–11 – Mindennek megvan a maga ideje
Az idő ismerete a bölcsesség jele. A prédikátor hét ellentétpárral át akarja fogni az emberi életet, annak különféle időszakait, eseményeit. De nem az ember szövi a maga életét. Nem mi döntünk arról, hogy megszületünk vagy meghalunk, és nem tudjuk kikerülni azokat az eseményeket sem, melyek az életünket ütemezik. Mindenben rend van: „mindennek megvan a maga órája”. A felsorolás azt akarja megértetni, hogy nem a zűrzavar uralja az életet. Csakhogy az embernek nem adatik meg, hogy ismerje az élet igazi értelmét, még kevésbé, hogy maga irányítsa azt. A prédikátor ezzel az emberi megismerés nyomorúságáról is beszél. Maga a létezés sokféle, különféle módokon való cselekvés, aminek azonban értelme nem látható. Az ember fáradozik, hogy eredményeket érjen el, célhoz érjen, fölépítse maga körül a világot, mégsem ura a világnak. Miért fáradozzon, ha nem tudja élvezni? A prédikátor elveti a gondolatot, hogy Isten tévedett volna, és arra emlékeztet, hogy Isten mindent jónak teremtett: jó a születés és a halál, jó szeretni és gyűlölni és így tovább. Az egész teremtésnek megvan a maga bensőséges harmóniája. A tapasztalat azt mutatja, hogy az életet nagyon nehéz megélni, és főleg megérteni nehéz, kétséges tehát, hogy „az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit Isten tesz”. De „amit Isten tesz, az minden időre szól”. Igaz, hogy az ember nem képes megérteni „az idők”, az egymást követő életszakaszok értelmét, de befogadhatja Isten idejét, az örökkévalóságot. Éppen korlátainak tudatában nyílik meg az ember előtt Isten misztériuma, Istené, aki előtt semmi nem marad rejtve.
A Szent Kereszt imádsága
