A Csehországban
mártírként tisztelt Szent Vencel (911–935) emléknapja; William Quijano
emléknapja – a salvadori Sant’Egidio közösség fiatal tagja volt, akit 2009-ben
a maras (fiatalkorúak bandáinak elnevezése) gyilkolt meg
Jób 1,6–22 – Jób
a hívő ember példaképe
Ezzel
a szakasszal Jób könyvét kezdjük olvasni. Az első két fejezet példaképként
állítja elénk Jóbot: „Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és
kerülte a rosszat.” A szerző bemutatja egy olyan ember életének tisztességét és
boldogságát, akinek cselekedetei Isten félelmén nyugszanak. Mindennek maga
Isten is örül, és már-már büszkén szól Jóbról „Isten fiainak” – azaz
hírvivőinek, az angyaloknak, akik szavait közvetítik az emberek felé –, de
mindenekelőtt a sátánnak, vagyis az ellenségnek. Az Úr örül Jób boldogságának.
Nem így a sátán, őt zavarja ez az igaz ember, akinek – úgy látszik– minden csak
a javára válik. Lehet, hogy Jób jóléte magyarázza becsületességét és az Úrhoz való
feltétlen hűségét? A sátán mintha befurakodna Isten és az emberek közé, hogy
kételkedést hintsen az igaz és istenfélő Jób szeretete, öröme és boldogsága
iránt. A gonosz irigysége ez, az ember jólétével, Istennek a történelemben való
jóságos jelenlétével szemben. Úgy tűnik, a sátán műve abban áll, hogy szerte a
földön kételkedés tárgyává tegye azokat, akik jót cselekszenek. Péter apostol
írja első levelében: „Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál
mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben.”
(1Pt 5,8–9) Jób vajon képes lesz-e ellenállni a gonosznak? Ezt kérdi a sátán az
Úrtól. Így aztán a sátán lesújt Jóbra, egyre fokozódó szenvedésekkel verve:
előbb javait, majd fiait és lányait veszi el. Ám Jób nem átkozza Istent, nem az
Úrban keresi az őt ért bajok okát, sőt, válasza mindmáig ámulatba ejtő:
„Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr
adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”
Imádság a
szegényekért
