Péld 21,1–6.10–13 – A bölcs ember irgalmas szívű
A hívőnek, ha szeretné elnyerni a szív bölcsességét, nap mint nap alázattal meg kell tanulnia fölismerni, mi a helyes az Isten szemében, és aszerint kell élnie: ez az értelme a példabeszédek gyűjteményének, amiből a szentmise elénk helyez részeket. A szentíró figyelmeztet: „A maga útját minden ember jónak látja.” A valóságban azonban ez nem így van, mert az Úr az, aki megállapítja, hogy ezek az utak az életbe vagy a halálba vezetnek-e: „az Úr a szívek vizsgálója”. Bölcs az, aki ennek a világnak az eseményeit Isten szemével próbálja látni, Isten igéje által megvilágosítva, melyből nap mint nap táplálkozik. Azon túl, hogy nem lehet elválasztani a vallásgyakorlást az igazságért és igazságosságért való cselekvéstől, hanem a szerző azt sugallja, hogy ezek a cselekedetek még a vallásgyakorlásnál is fontosabbak. A bölcsesség – mely egyenesen Istentől származik – irgalmasságot és könyörületességet kíván: „Gonoszságot áhít a gonosznak lelke, más ember nem talál szemében irgalmat.” Világosan elítéli a gőgös és keményszívű embert, aki nem képes megrendülni a szenvedők sorsán. Így még erőteljesebbnek érződik ennek a bibliai szakasznak a vége, mely megvilágítja azt, amit hallottunk. A szentíró figyelmeztet, hogy a legfontosabb a szegényekre való odafigyelés. Isten soha nem marad közönyös az ő kiáltásuk előtt – összegzi a szentíró. A hívő embernek is meg kell tanulnia az Istentől a szegények iránti szeretet elsődlegességét, tudva, hogy ettől függ Istenhez fűződő kapcsolata is. „Aki bedugja fülét, amikor kér a szegény, maga is kér majd, de nem hallgatják meg.”
Imádság az Úr anyjával, Máriával
