Sir 48,1–4.9–11b. Illés visszatér
Adventi utunk derekán a liturgia Sirák fia könyvének egy szakaszát olvas- tatja velünk, amit a mai evangéliumi részlet is idéz. Színeváltozása után, a hegyről lefelé menet Jézus arról a zsidó hagyományról beszél, amely szerint Illés, a nagy próféta a Messiás előfutára. Jézus megerősíti, hogy Illés már el is jött, ő azonban Keresztelő Jánosra érti (Mt 17,10–13). Sirák fiánál
viszont ezt olvassuk: „Ekkor, mint a tűzvész, Illés próféta jött, kinek szava lángolt, mint az égő fáklya.” Isten népe megkeményítette a szívét, és az Istennel való szövetségtől távol álló viselkedéshez való megrögzött ragaszkodás bűnébe süllyedt. Ez a kérdés nemcsak az ókori Izraelt érinti, hanem minket is. Föl kell tennünk magunknak a kérdést, miért nem hagyjuk, hogy az Úr mindig új dolgokat sugalló szava megérintse a szívünket. Ha Isten igéjét hittel hallgatjuk, fölfedezzük, hogy egyre jobban feltárja előttünk álmát. Jól mondta Szent XXIII. János pápa azoknak, akik profetikus látásmódja miatt bírálták: „Nem az evangélium változik, hanem mi értjük meg jobban.” Ha az evangélium már nem lep meg minket, ha nem változtatja meg a szívünket, az azért van, mert szívünk megkeményedett, mert magunkba fordultunk, csak saját magunkat tartottuk szem előtt. Így azonban elszalasztjuk az alkalmat, hogy ámuljunk az életnek azon a rendkívüli újdonságán, amelyet Isten szava hirdet. Illés az Isten szava, amelyet az Úr újra hallat velünk ebben a nagy megújulásokra oly igen rászoruló korunkban. Az igehirdetés ebben az időben is „tüzet hoz le háromszor az égből” az emberek szívébe. Vagy talán nem lobban-e föl egy tűz, amely az apa szí- vét újból a fiak felé fordítja? Ez az a tűz, amelyet az evangélium hallgatása lobbant lángra, és boldogok vagyunk, ha hagyjuk, hogy a próféciának ez a tüze magával ragadjon: minden szakadás gyógyulást nyer, és helyreáll a testvériség.
Előesti imádság
