Szent Ambrus (†397) milánói püspök emléknapja: népe pásztoraként, a szegények és a gyengék oltalmazójaként, az Egyház erős védelmezőjeként szem- beszállt a császár önhittségével.
Iz 40,25–31. Az Úr erőt ad a fáradtaknak
Életünk során sokszor szem elől tévesztjük az igazságot önmagunkról és a történelemről: elvakít a gőg és az ostobaság, és eltakarja előlünk azt a gyengeséget, ami mindannyiunk életét meghatározza, és a segítséget is, amelyet az Úr ad. Abban bízunk, hogy majd önmagunkban vagy valamilyen bálványban – a gazdagságban, a karrierben, a személyes jólétben – megtaláljuk az üdvösségünket. A próféta arra hívja Izraelt, hogy nézzen körül vegye számba a föld nemzeteit, akár az erősnek és rendíthetetlennek tűnőket is, és ismerje fel gyöngeségüket. Ha az Úr felé emeljük tekintetünket – mondja –, akkor felismerjük teremtőerejét: ő teremtette az eget és a földet. A mi erősségünk az Úrban van. Ez a lelki tekintet, amely az imádságból és Isten szavának hallgatásából fakad, megtisztítja szívünk látását, és képessé tesz arra, hogy rátérjünk a szabadulás útjára, amelyet az Úr velünk együtt akar bejárni. A próféta kérdések könyörtelen sorával ébreszt tudatára Istennek és az ő nagyságának. Egyedül az Úr nagy, és egyedül ő kormányozza a világot és a történelem folyását. Aki az Úrban bízik, segítséget és vigaszt talál, támaszra lel, és erő tölti el. A próféta mindenkit arra buzdít, fiatalokat és öregeket egyaránt, hogy csak Istenben bízzunk:
„Akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.” Ne adjuk fel a reményt az élet fáradalmai között, hanem hagyatkozzunk az Úrra, és akkor új erőt nyerünk, hogy az ő jelenlétében járjunk fürgén az úton.
Imádság a szentekkel
