Én 2,8–14. A gerlice hangja
A liturgia a karácsony küszöbén gondolkodtat el az Énekek énekének ezen a szakaszán. Az olvasott jelenetben a szeretett lányt látjuk, aki elképzeli, ahogy kedvese már házuk közelébe ért, és a rácson át nézelődve keresi őt tekintete. Hívja, hogy együtt gyönyörködjenek a tavasz szépségében: „Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem!” Arra hív, hogy befogadjuk az Urat, aki eljön, hogy meglátogasson minket. Ezek a képek pontosan mutatják meg Isten vágyát, hogy találkozzon az emberekkel, és megmentse őket. Ezt jelenti a karácsony, aminek megünneplésére készülődünk. Az Úr kezdeményez, szalad Izrael felé. Az ajtó előtt áll, mondhatni, nemsokára meg- születik. Egy rabbinikus kommentár így parafrazálja az Énekek énekének ezt a szakaszát: „Amikor Izrael házának fiai Egyiptomban laktak, panaszuk az égig ért. (...) [Az Úr] pedig átugrotta a kitűzött napot, az ősatyák érdeméért, akik a hegyekhez hasonlatosak. (...) Betekintett az ablakokon, és bekukucskált a függönyök résein, és látta a húsvéti áldozat vérét, (...) és megkönyörült rajtunk. (...) S amikor megvirradt, így szólt: Kelj fel, Jeruzsálem népe, választottam, (...) és vonulj ki az egyiptomiak szolgaságából.” Órigenész viszont a feltámadt Jézusra vonatkoztatja a jelenetet, aki ezt mondja az Egyháznak: „Kelj föl (...) galambom, mert nézd, elmúlt a tél. (...) Feltámadva a halálból megzaboláztam a vihart, és visszahoztam a békét.” Isten szeretete magával ragad: közeleg, érkezik az emberek közé, és azt kéri, fogadjuk be őt, hagyjuk el szolgaságaink szikláinak rejtekhelyeit, és induljunk elébe. Annak az Istennek a kérése ez, aki szerelmes belénk, koldusként könyörög szeretetünkért.
Imádság a szentekkel
