Karácsony másnapján az Egyház liturgiája Szent Istvánnak, az első vértanúnak a mártírhalálára emlékezik. Az Egyház úgy tekint rá, mint a tulajdon Fiát a megváltásunkért a földre elküldő Atya szeretetének első gyümölcsére. A szentek emlékezete segít, hogy elgondolkodjunk Isten Fia megtestesülésének gyümölcsein: az emberek újjászületnek általa a szeretetben. A mai evangélium Jézusnak a tizenkettőhöz intézett kijelentését állítja elénk: „Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé.” István az első a vér- tanúk sorában, az első bárány, akit Mesteréhez hasonlóan föláldoztak. Ami- kor a Mesternek ezeket a szavait hallják, a tanítványok megijednek, de ő megerősíti őket. Jézus maga velük lesz mindennap, és Lelkével támogatja őket evangelizációs küldetésükben. István az első tanúságtevő, az első, aki Mesterét követve életét adta az evangéliumért és azért, hogy mindenki üdvözüljön. István Pállal együtt Gamáliel iskolájának volt a tanítványa, majd az apostolok tanításához csatlakozott, és később a szeretetszolgálatért felelős hét diakónus közé választották. „Kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében” – olvassuk az Apostolok cselekedeteiben. Nem hallgathatott az evangéliumról, amit hallott, és ami megváltoztatta egész létét. Nem adta föl akkor sem, amikor új élete miatt ellenállásba ütközött, és erőszak érte. A fenyegetések sem félemlítették meg. A hit erejével tanúskodott tovább az evangéliumról egészen vére ontásáig. Mesterének példája nyomán megkövezése közben arra kérte Istent, vegye magához lelkét, és bocsásson meg üldözőinek. István, a kereszténység történetének első vértanúja vezeti azok seregét, akik bárhol és bármely korban életük feláldozása árán is tanúskodtak, tanúskodnak ma is az evangéliumról. Ők mindannyian, akik látták, „hogy megnyílt az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján”, ma a mennyben vannak, és „színről színre látják” Istent. Megerősítenek minket abban, hogy „hősiesség” nélkül nem lehet Jézus tanítványának lenni.
Karácsonyi imádság
