Iz 35,1–6.8.10; Zsolt 146 (145); Jak 5,7–10; Mt 11,2–11
János elküldi tanítványait Jézushoz, hogy megkérdezzék tőle: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” Ez az adventi idő nagy kérdése. Ugyan- akkor ez a vallásos ember, a világ sorsát szívén viselő ember mindennapos kérdése is. Mi is azt kérdezzük ezen a vasárnapon: mikor és hogyan válik valóra Izajás jövendölése, ami örömre hív? Az Úr igéjét faggatjuk erről, ahogy János tanítványai Jézust kérdezték. És ő nem késlekedett a válasszal:
„Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak fel- támadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” Jézus Izajás próféta szavait idézi, azzal üzeni Jánosnak, hogy a jövendölés beteljesült. Már nem álom, hanem valóság, igehirdetésében és irgalmas gesztusaiban már jelen van Isten országa. Jézus azután hozzáteszi: „Boldog, aki nem botránkozik rajtam.” Beteljesül benne Isten terve, nem a csoda ámulatba ejtő különlegességével, nem is holmi ezoterikus mágia által, hanem az irgalmasság és az együttérzés gesztusainak rendszeressé válásával, amelyek vigaszt és enyhülést hoznak.
A keresztény nemzedékek feladata, így a miénk is, hogy láthatóvá tegyük azokat a jeleket, amelyeket maga Jézus mutatott meg mint a megújult világ kezdetét. Súlyos felelősség ez, amelyet minden keresztény a vállán hordoz. Ha valaki megkérdez minket, mi is mondhatjuk: Menjetek és adjátok tudtul, amit hallotok és láttok. Ennek az eljövetelnek ma is vannak jelei. Vannak, akik elkezdték hirdetni az evangéliumot a szegényeknek, vannak, akik véghez viszik Isten szeretetének, igazságosságának, irgalmának csodáit, vannak, akik önmagukról megfeledkezve a leggyengébbek, a legszegényebbek szolgálatába állnak, vannak vakok, akik szerető barátokat látnak maguk körül, vannak, akik meg tudják vigasztalni a keservesen sírókat, gyengédek és készségesek tudnak lenni a betegekkel és az elhagyatottakkal. Boldog, aki befogadja ezeket a jeleket, és engedi, hogy megérintsék a szívét. Jézus megtanít arra, hogy vele járjunk, vele munkálkodjunk, vele szeressünk, vele együtt hatódjunk meg a fáradt és kimerült tömegeken, akikkel ma is találkozunk a városainkban. Arra tanít, hogy ne csüggedjünk el a várakozásban, ne zárja be szívünket világunk kicsinyessége, a gőg, a beletörődés. „Jöjj el, Urunk, Jézus!” – így imádkoztak a régi keresztények. Ez a mi imádságunk is, ez szabadít meg a világ pusztaságának szomorú bűvöletéből.
Imádság az Úr napján
