Hanna imádságában benne van az üdvösséget kereső, szegény és gyenge emberiség minden fohásza. Az Úr meghallgatja a szegények imádságát. Hanna meghallgatást talál, és megkapja Istentől a gyermeket, ahogy kérte. Sámuelnek nevezi el, ami annyit tesz: „az Úrtól könyörögtem ki”. Sámuel valóban az imádság fia, Hanna pedig drága ajándékként vigyáz rá. Ezért hagyja, hogy Elkana egyedül zarándokoljon el Silóba. Nem állhat meg az ember Isten jelenlétében anélkül, hogy legalább valamennyire megértené a titkot, és érezné azt a szent félelmet, amely Isten nagyságával szembesülve be kell hogy töltse. Ezért Hanna, miután elválasztotta a gyermeket, vele együtt felmegy Silóba, és mindjárt felkeresi Élit. Hanna tudatában volt, hogy Isten milyen rendkívüli irgalmasságot gyakorolt rajta, ezért nem tartja meg magának a fiút, hanem – ahogy ígérte – az Úr kezébe adja. Megtapasztalta Isten hatalmát, és biztos volt abban, hogy a fiú erősebb és biztosabb kezekben lesz, mint nála. Isten iránta való hűségét (hiszen „az Úr megemlékezett róla”) ő is hűséggel viszonozta („az Úr teljesítette kérésemet, amellyel hozzá fordultam”). Hanna tudja, és vele együtt mi is tudjuk, hogy egy új történet kezdődik a szegények imádságából és hitéből. Hanna, akinek nem voltak különös képességei, sem különös elvárásai, kitartott az imádságban, befogadta Isten áldását, és méhének gyümölcsét az Úr szolgálatába ajánlotta. Története előkészíti és alakítja azt az ajándékot, amit Mária is a méhébe fogad majd az egész emberiség megváltásáért.
Imádság az Egyházért
