Imádság a keresztények
egységéért; emlékezzünk meg különösen
az ortodox egyházakról!
Zsid 7,25–8,6. Az új papság és az új
szentély
A keresztény hit szívéhez
érkeztünk el: Jézus az életét
adta értünk, ártatlan
áldozat, aki egyedülálló áldozatot
hoz, amely által közvetítővé válik Isten és az emberek
között. Általa bocsánatot nyerhetünk, és közösségbe léphetünk Istennel, szövetségben élhetünk
vele. Halálával és feltámadásával egy új időt kezdett
el, értünk ontott vére által új szövetséget hozott létre. Az eucharisztikus liturgiában a megváltásnak ezt a nagy misztériumát ünnepeljük, hogy teste és vére felajánlásával minden alkalommal újra megtörténjen a halála és feltámadása, és mi mindig újra az ő népét alkossuk,
amely olyan emberekből áll, akiknek története
és élete különbözik egymástól, de akiket egységbe von az egyetlen pap, az Úr Jézus. Ahogyan a zsidó szombat a Teremtés könyvében úgy jelenik
meg, mint a teremtés beteljesedése, úgy a keresztények vasárnapjával beteljesedik az új teremtés, amely
az Úr halálával és feltámadásával jön létre. Ma persze ez a teremtés
még csak részlegesen
valósul meg számunkra és a teremtett világ
számára, mert csak Jézus Krisztusban győzetett le a halál
és a romlás, még nem bennünk
és a terem- tett világban. Ezért reménykedve várjuk a végleges
beteljesedést, amikor
„nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás,
sem fáradság, mert az elsők elmúltak”. (Jel 21,4) Ezért mindannyiunknak szükségünk van erre a Melkizedek
rendje szerinti főpapra,
hogy továbbra is felajánlja életét értünk, nekünk ajándékozva a kenyeret,
étellé válva értünk abban a Szóban, ami az
örök élet kenyerévé és ételévé válik.
Imádság az Egyházért
