1Jn 2,29–3,6. Aki Istenben marad, nem vétkezik
János arra buzdítja a közösséget, hogy tetteik igazak legyenek, vagyis maradjanak meg Isten szeretetében. Isten igazságossága a szeretet, mert Isten szeretet. Az apostol nyugodtan állíthatja, hogy „mindaz, aki igazat cselek- szik, tőle született”. János jól tudja, hogy szavaival Isten titkának szívéhez érkezett, és arra bátorít, hogy szemléljük ennek lényegét. Arra buzdít, hogy ámuljunk el Isten irántunk való szeretetén: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” Ez a szeretet megvált bennünket a bűntől és a haláltól. Annyira ismeretlen dolog, hogy a keresztények emiatt érthetetlenek a világ mentalitása számára. Az evangéliumnak ugyanis van egy olyan feltartóztathatatlan dimenziója, amely teljesen idegen a világban uralkodó önző szemlélettől, és amely a tanítványoktól hősies tanúságtételt kíván. Isten szeretete teljesen ingyenes, vagyis semmiféle határt nem ismerő szeretet, még az ellenségek iránt is. Egy olyan világban, ahol az önérdek követése és a haszonszerzés bálványozása vitathatatlan parancsolat, az evangélium csakis botrányként hangozhat. Az Egyház történetében mindig voltak olyan keresztények, akik hősies fokon, vérük ontása árán is gyakorolták a szeretetet. Az apostol meg- erősíti, hogy eljön az idő, amikor a szeretet győzelme mindenki előtt nyilvánvalóvá válik, mindeneken felülkerekedik, és a keresztények – akik ma még csak tükör által, homályosan látnak – látni fogják, „amint van”, ahogyan János írja, felidézve bennünk Pál apostol korintusiaknak írt szavait (1Kor 13,12): „színről színre”.
Karácsonyi imádság
