Zsid 4,1–5.11.
„A hetedik napon az Isten megpihent
minden munkájától”
A
keresztényekre leselkedő kísértés,
amelytől a levél írója óvni
kíván minket, hasonló ahhoz, amely a Kánaán kapujához
ért zsidó népre leselkedett: hogy hátramaradunk, és nem lépünk be az ígéret földjére, vagyis meghátrálunk Isten szeretete
elől, nem engedjük az ölelésébe
vonni magunkat. Pedig éppen ez az örömhír, amiért az Úr eljött az emberiséghez. És az új időben,
amelyet Jézus megkezdett, ez még világosabb: azért jött le a földre, hogy szeressen
minket. Nem elég, hogy nem vesz el tőlünk semmit, hanem mindent odaajándékoz. Mondhatnánk úgy, hogy ő sem „késlekedik”, éppen ellenkezőleg, lejött közénk,
hogy az életét ajánlja fel értünk. Ezzel szemben bennünk ott van a kísértés,
hogy „ne menjünk be a nyugalmába”. Gyakran félünk attól, hogy az Úr átöleljen
minket, nem engedjük,
hogy szeressen, inkább választjuk
az egyedüllét szomorúságát. A levél írója szerint
ez a viselkedés engedetlenség, hitetlenség, arra vezet, hogy inkább saját magunkat szeretjük, nem pedig azt a nyugalmat, amelyet Isten kínál nekünk. Bölcs dolog, ha beismerjük, hogy félünk megnyugodni Isten szavában, Isten irgalmában. Jézus elénk jön, és azt mondja:
„Gyertek hozzám mindnyájan,
akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok
– én megkönnyítlek titeket.” (Mt 11,28) A nyugalom, a könnyítés, amit kínál, nem más, mint Isten szeretetteljes ölelése, amit megtapasztalunk az Egyház, a hívek közössége anyai ölelésében. Isten szava, amely mindennap szól hozzánk,
miközben az Út átölel minket,
begyógyítja a szív sebeit,
békét ad, és növeli bennünk
a szeretetet és az örömet.
Az Egyház, a testvérek közössége már most megéli a „nyugalom” napját,
a „hetedik napot”, amikor Isten szere-
tettel uralkodik mindenki felett. A levél írója okkal buzdítja
a híveket, hogy sietve lépjenek be a nyugalom idejébe és helyére:
„Törekedjünk tehát rá, hogy bejussunk nyugalmának ebbe az (országába), nehogy valaki éppúgy elessék, mint előbb a hitetlenség példáján láttuk.” A „nyugalom” Isten hajléka, ahová a keresztényeket meghívja: ajándék, amelyet akkor kapunk, amikor a keresztény
közösségben szeretett és óvott gyermekeivé válunk.
A közösségben táplál minket Isten szava, vezet a testvérek szeretete, arra buzdítanak
minket, hogy szeressük a szegényeket, és odaadóan építsük a békét. Isten szava ugyanis olyan étellel táplál, ami mindig új, minden lelki életkorban megfelelő, és támogatja a hívőket abban, hogy kiirtsák a gonoszt, és építsék a jót.
A Szent Kereszt imádsága
