JANUÁR 6., HÉTFŐ: VÍZKERESZT, URUNK MEGJELENÉSE

 

A Gergely-naptárt követő ortodox egyházak Urunk Jordánban történt megkeresztelkedését és a világban való megjelenését (epifánia) ünneplik ezen a napon.

 

Iz 60,1–6; Zsolt 72 (71); Ef 3,2–3.5–6; Mt 2,1–12

 

„Hordozd körül tekintetedet, és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák.” A prófétának ezek a szavai nyitják meg Urunk megjelenésének ünnepét. A liturgia az emberek Isten felé vezető útját akarja megmutatni nekünk. Az egyetemesség utáni vágy sürgető érzése tölti be ezt a napot. Az Egyház mély vágya, hogy a föld népei és nemzetei hamarosan találkozhassanak Jézussal. Az Egyház tudja, hogy minden ember szíve mélyén ott van az Isten utáni vágyakozás. Ez a vágyakozás vezette a napkeleti bölcseket arra, hogy így forduljanak Heródeshez: „Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Minden ember arra kapott meghívást, hogy kilépjen önmagából, és elinduljon önmagán túlra, az élet teljessége felé. Az Egyház, amely az ember szívének a mélységeibe igyekszik leszállni, kezdettől fogva az egész emberiséget látta a bölcsekben.A napkeleti bölcsek és a pásztorok között ugyan hatalmas különbség volt, mégis közös volt bennük az ég szerepe: a pásztorok meghallgatták az angyal szavait, a bölcsek a csillagot követték. A csillag az evangélium: „Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon.” (Zsolt 119,105) Az evangélium, annak meghallgatása, olvasása, az azon való elmélkedés nélkül nem lehet Jézussal találkozni. A háromkirályok a csillagot követve egészen Betlehemig mentek, és ott „meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Le- borultak, és hódoltak neki”. A leborulás a lehető legigazabb gesztus volt a részükről. Máriával, Józseffel és a pásztorokkal együtt ők is megértették, hogy az üdvösség azt jelentette, és azt jelenti ma is: befogadjuk ezt a gyenge, védtelen gyermeket.

Egészen másként reagált Heródes és Jeruzsálem lakói. Amikor tudo- mást szereztek a gyermek születéséről, mindnyájan megriadtak. Heródes annyira megijedt, hogy úgy döntött, a gyermeknek meg kell halnia. Ez alkalommal a bölcsek mentették meg a gyermeket: más úton tértek vissza hazájukba. Amikor az ember találkozik az Úrral, és befogadja a szívébe, akkor nem marad ugyanolyan, mint korábban volt, akkor nem járhat to- vábbra is ugyanazon az úton. Megváltozik az élete, és ezzel együtt a visel- kedése is. Ma a bölcsek mellettünk vannak, hogy segítsenek felemelni tekintetünket, és követni a csillagot, amely elvezet majd minket a világ megannyi jászolához, amelyben a kicsinyek és gyengék fekszenek. Boldo- gok vagyunk, ha a pásztorokkal és a bölcsekkel együtt a gyermekhez za- rándokolunk, és szeretettel gondoskodunk róla. Valójában ő lesz az, aki gondoskodik rólunk.

Karácsonyi imádság