Zsid 9,2–3.11–14. Nem ember keze által alkotott tabernákulum
Isten jelenlétének tabernákuluma már elárul nekünk valamit az eljövendő új szövetségről, amely majd az új „templomban”, vagyis Jézusban valósul meg. És később maga Jézus jelenti ki: nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem hogy beteljesítse. A régi szövetség sátra két részre volt osztva: ott volt a „szent”, és a függöny mögött elrejtve ott volt a „szentek szentje”. A levél hangsúlyozza, hogy a két rész el volt választva egymástól: a „szent- ben” a mindennapi élet egyszerű dolgai voltak, mint a mécstartó és az asz- tal, rajta a felajánlott kenyerek, míg a „szentek szentjében” őrizték az értékesebb és aranytól ragyogó tárgyakat. A levél írója az elsőben a földi élet képét látja, míg a „szentek szentjében” az égiét. A szolgálatot végző papok között is volt különbség: az első sátorba minden pap beléphetett, míg a másikba egyedül a főpap, és csak egyszer egy évben, amikor bemu- tatott egy véres áldozatot, melynek vérét az áldozati oltárra folyatta. A szer- tartás arra utal, hogy „a legszentebb (égi) szentélybe vezető út nem nyílik meg”. (Zsid 9,8) Csakis Jézussal valósul meg a papság és a törvény teljes át- alakulása. (Zsid 7,12) Azért biztosíthatja számunkra ezeket a javakat, mert nem a földi szentély szűk terében teljesít papi szolgálatot, hanem abb„a nagyobb és tökéletesebb sátorban, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem ebből a világból való”. Főpapként nem léphetett be a szentek szentjébe anélkül, hogy vért ne vitt volna magával. (Zsid 9,7) Úgy lépett be, hogy vitt vért magával, de nem áldozati állatok vérét, ahogyan azt ko- rábban tették. Jézus a saját vére árán lépett be a szentélybe. A tanítványok, akiket az üdvösség ezen misztériuma révén egybegyűjtött, mostantól vele együtt beléphetnek a szentek szentjébe, megtisztulva a halál cselekedeteitől, hogy az élő Istent szolgálják.
Előesti imádság
