Zsid 4,12–16. Minden kétélű kardnál élesebb
A Zsidóknak
írt levél szerzője, ez a különleges
igehirdető Isten szavát dicsőíti, amely „eleven, átható és minden kétélű kardnál
élesebb, behatol
a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.” Isten szava sokkal jobban megért minket,
mint amennyire mi megértjük saját magunkat. A hívő ember ezért arra kapott meghívást,
hogy bízza rá magát, ha saját szívének mélységeibe akar látni. Ha meg akarja élni a békét és az üdvösséget önmaga és a világ számára, akkor ezt a szót kell hallgatnia. A Szentírásban ugyanis maga Isten szól az övéihez. Hozzánk
is, ma. Ez a szó fáklya
a lábunk előtt,
és mindenki előtt,
aki engedi, hogy világítson neki:
„Semmilyen teremtett dolog
nem marad előtte
rejtve; minden
föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek
számadással tartozunk.” Amikor Isten szavát hallgatjuk, amikor magunkévá tesszük, akkor átjárja a lelkünket, és elvág, megoszt,
mert láttatja velünk a rosszat, amit teszünk, és a jót, amire nem törekszünk. Aki azonban elfogadja, hogy Isten szavának tanítványa legyen, és megváltoztatja az életét, hogy összhangba hozza
azt Isten érzéseivel, az irgalmasságra, megbocsátásra és nagy örömre talál, barátságra
Istennel és a testvérekkel. A szakasz második részében
az igehirdető egy olyan
kijelentést tesz, amelynek
célja, hogy lelket
öntsön a keresztényekbe, akik életük nehéz időszakát élik, mert a környezetük nagyon ellenséges az evangéliummal szemben. Jézus jól ismeri a nehézségeinket és a gyengeségeinket, mert „hozzánk
hasonlóan mindenben
kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt”.
Irántunk való együttérzése abból fakad, hogy eljött közénk,
hogy velünk lakjon,
és saját testében élte meg gyengeségünket, amit együttérzése által magával vitt saját testében a mennybe.
Előesti imádság
