Zsid 3,7–14. Isten nyugalmában épül a közösség
A levél szerzője nemcsak
azt kéri, hogy ne távolodjunk el Istentől,
vagyis továbbra is hallgassuk a szavát,
hanem hogy lelkesítsük „egymást minden- nap, amíg a »ma« tart, hogy senkit meg ne keményítsen a csalárd
bűn”. Nagy bölcsesség rejlik ebben az útmutatásban: a hívők csak akkor
maradnak valóban tanítványok, ha valós, mindennap megélt testvériség van közöttük. A szentíró
az egész közösséghez fordul: minden testvérnek felelőssége, hogy figyeljen a többiekre,
és különösen törődjön azokkal, akik nem hallgatják Isten hangját. Nem csupán néhány ember hivatása, hogy felelősséget viseljen a többiekért. Mindenkinek, minden kereszténynek fel- adata, hogy nyitva tartsa a szemét a testvére felé, hogy az el ne vesszen.
Ebben az értelemben minden tanítványra rá van bízva a paraklészisz, vagyis a testvérek vigasztalásának hatalma, hogy megakadályozza a szív megbénulását, megkeményedését, ami miatt az ember megkeseredik, elégedetlenné és egocentrikussá válik. Az ember ugyanis
nem lehet Jézus tanítványa önállóan, a testvérektől elkülönülve: csakis akkor vagyunk tanítványok, ha együtt hallgatjuk Isten szavát. A Szentírás
együttes hallgatásában ugyanis
maga a Szentlélek beszél, és építi egy testté azokat, akik hallgatják őt. A folyamatos meghallgatás tanítvánnyá teszi azokat,
akik befogadják szívükbe
a beléjük hintett szót. És az a „ma”, amiről a levél beszél, az evangélium által bevilágított mindennapi élet. Így lépünk be abba a nyugalomba, amit az Úr ad a híveinek.
Kölcsönösen lelkesíteni, támogatni egymást, és együtt imádkozni: ez építi a közösséget mint Isten családját, amely képes befogadni
és vigasztalni.
Imádság az Egyházért
