Zsid 2,5–12. Jézus „főpap”
„Mi az ember, hogy megemlékezzél róla? Mi az ember fia, hogy gondot viselsz rá?” – a 8. zsoltár
e sorait idézve a Zsidókhoz
írt levél szerzője Isten rendkívüli szeretetére akarja emlékeztetni a hívőket. Azért ugyanis, hogy az embereket megmentse a gonosz és a halál szolgaságából, Isten nem marad meg ott, hogy a magasból figyelje
őket, hanem tulajdon
Fiát küldi el, hogy viselje gondjukat, és üdvözítse őket. Isten nincsen távol tőlünk, éppen ellenkezőleg. Amikor szenvedés ér minket, közel jön hozzánk,
egészen addig, hogy magára veszi fájdalmunkat és szenvedéseinket. Irántunk
való szeretete valóban határtalan. Saját Fiát küldte
el a földre, hogy „számtalan fiát elvezesse
az üdvösségre”. A Fiú az emberi történelem legmélyére szállt le, hogy mindenkit egybegyűjtsön és épségben a mennybe vigyen,
„az üdvösség
szerzőjeként” minden ember számára. Isten Fia, de nem szégyellt minket, a bűnünket, a szegénységünket. Sőt, azt mondta az Atyának: „Hirdetni
foglak testvéreimnek, zengem dicséreted az egybegyűltek előtt.” Nagy vigasztalás volt ez a hír azoknak a keresztényeknek, akik az üldöztetés árnyékában éltek. Fogadjuk be mi is ezeket a szavakat, mert ma is vigasztalás forrásai azoknak, akik szenvednek, akiket elnyomnak. Jézus lett a főpap
a hívők és az egész emberiség számára. Ezt követően
fordul elő először az Újszövetségben, hogy Jézust a főpap címmel illetik. Ez nem távolítja
el az emberektől, éppen ellenkezőleg, felfedi, hogy ő a valódi közbenjáró, aki üdvözít. Jézussal egyesülve mi is papokká válunk, akik közbenjárnak Isten oltáránál a betegekért, az üldözöttekért és az egész
emberiségért.
Imádság
az Úr anyjával, Máriával
