A csodatévő Fekete Krisztus ünnepe (Esquipulas, Guatemala; Közép- Amerikában mindenütt tisztelet övezi)
Iz 49,3.5–6; Zsolt 40 (39); 1Kor 1,1–3; Jn 1,29–34
János látja, hogy „Jézus feléje tart”. Jézus tart János felé, és nem fordítva. Jézus jön felénk. A Keresztelő a folyó másik partján volt, és Jézus indult el felé, ahogy felénk is Jézus indul el. Alázattal, tapintatosan jön, nem kényszeríti ránk magát erőszakkal. Úgy is mondhatjuk, hogy ez Jézus stílusa: nem akarja ránk kényszeríteni magát, hanem azt akarja, hogy szeressük. Láttuk már ezt abban is, ami karácsonykor történt: Jézus leszáll a mennyből, hogy ellátogasson hozzánk, és mellettünk marad akkor is, ha mi nem Fogadjuk be. Ahogyan János írja, ennyire nagy az irántunk való szeretete:
„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda.” (Jn 3,16) És a Fiú „az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez”. (Fil 2,6) Isten szeretete megelőz és be- borít minket. És ha az emberek vissza is utasítják, Isten sem hagy fel azzal, hogy ellátogasson hozzánk.
Keresztelő János segít megnyitnunk a szívünket, hogy láthassuk ezt a misztériumot. Szokásaink elterelhetik a figyelmünket, az önmagunkra figyelés elhomályosítja látásunkat, a gőg elvakít. Keresztelő János példaként áll előttünk. Nem fél azt mondani: nem ismertem őt. Még ha látta is őt korábban, valójában nem ismerte Jézus igazi arcát. Könnyű azt hinnünk, hogy már ismerjük az Urat, ezért úgy érezzük, nem kell törekednünk rá, hogy mélyebben megismerjük Jézus arcát, alaposabban és szenvedélyesebben törekedjünk az evangélium megértésére. Szellemi lustaságunk könnyen elhiteti velünk, hogy elég, ha csak éldegélünk, többé-kevésbé fáradtan el- boldogulunk. Keresztelő János példája arra sarkall, hogy növekedjünk Jézus megismerésében, hogy készek legyünk nagylelkűen felelni a szeretetnek arra az igényére, ami világunk perifériáiról egyre nagyobb mértékben árad felénk. Ha János, aki oly nagy volt lélekben, azt mondja, nem ismertem őt, mennyivel inkább ezt kell mondanunk nekünk? És ne felejtsük el azt sem, hogy nem sokkal azelőtt a Keresztelő így szólt a tömeghez: „Köztetek áll az, akit nem ismertek.” (Jn 1,26)
Tegyük magunkévá Keresztelő János vágyát, hogy találkozzon Jézussal. Sokféleképpen meg lehet ezt élni. De mindnek az az alapja, hogy újra kézbe vegyük az evangéliumot, és gyermeki állhatatossággal hallgassuk. Amikor kinyitjuk, próbáljuk meg hagyni, hogy megérintse a szívünket, és látni fogjuk, hogy az Úr közeledik felénk. Látni fogjuk őt, mint bárányt, aki elveszi a világ bűneit. Látni fogjuk, amint magára veszi erőfeszítéseinket, félelmeinket, keresztjeinket, kétségeinket, bizonytalanságainkat, bűneinket. Ebből az ismeretből indul ki az Úr követése. Így történt Palesztinának abban a kicsiny szegletében is: erős érzelmek, keresések, szembenállások közepette kezdte meg Isten szava hosszú zarándoklatát a világ útjain. János a vele szemben álló emberben szemléli azt, aki sokak meg- váltója lesz, aki a vállára veszi majd (ezt jelenti, hogy „elveszi”) a világ bűneit, aki eltörli majd azokat az erőszakos kötelékeket, amelyek ma is megkeserítik az emberek életét.
Imádság
az Úr napján
