ApCsel 15,7–21. Az apostoli zsinat
7Mivel azonban nagy vitatkozás
támadt, Péter felállt, és így szólt hozzájuk: »Férfiak, testvérek! Tudjátok,
hogy Isten a régmúlt napoktól fogva kiválasztott engem közülünk, hogy a
pogányok az én számból hallják az evangélium igéjét és hívők legyenek. 8És
Isten, aki ismeri a szíveket, tanúságot tett, mert nekik éppúgy megadta a
Szentlelket, mint nekünk. 9Nem tett semmi különbséget köztünk és
közöttük, amikor a hit által megtisztította szívüket. 10Most tehát
miért kísértitek Istent azzal, hogy azt az igát rakjátok a tanítványok nyakára,
amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elviselni? 11Ellenkezőleg,
mi hisszük, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, amint ők is.«
12Erre az egész sokaság elhallgatott, aztán meghallgatta Barnabást
és Pált, akik elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodatetteket művelt Isten a
pogányok között általuk.
13Miután ők elhallgattak, Jakab szólalt meg: »Férfiak, testvérek,
hallgassatok meg engem! 14Simon elbeszélte, hogyan és mi módon
történt Isten látogatása első ízben azért, hogy a pogányok közül támasszon
népet az ő nevének. 15Ezzel egyeznek a próféták mondásai is, amint
meg van írva:
16‘Ezután majd visszatérek,
és felállítom Dávidnak leomlott hajlékát,
kijavítom falainak repedéseit,
és ami romba dőlt, megújítom,
17hogy keresse az Urat
az emberek maradéka és minden nép,
amely segítségül hívta nevemet
– így szól az Úr, és meg is teszi azt’,{Ám 9,11-12}
18ami ismert volt öröktől fogva. –
19Ennélfogva úgy gondolom, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül megtérnek Istenhez, 20hanem meg kell írni nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak, a paráznaságtól, a fojtott állatoktól és a vértől. 21Mert akik Mózest hirdetik, a régi időktől fogva ott vannak minden városban a zsinagógákban, és minden szombaton felolvassák azt.«
Az apostolok és a presbiterek egybegyűltek Jeruzsálemben. Lukács arról számol be, hogy meglehetősen heves vita támadt közöttük ezen az első keresztény gyűlésen. Végül a heves vita közepette Péter felállt, és magához vette a szót. Az apostol a rá jellemző tekintéllyel és nyíltsággal elmagyarázta, hogy az evangéliumot „kezdettől fogva” – vagyis már Pál megtérése előtt is – minden embernek hirdették, nem csak a zsidóknak. És utalt a találkozására egy római századossal, elmondta, hogy a Szentlélek leszállt Kornéliuszra és családjára is, megmutatva ezzel, hogy „nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hittel megtisztította a szívüket”. Péter igazat adott tehát Pál és Barnabás álláspontjának: egyedül a kegyelem, és nem a szertartások szerzik az üdvösséget. Pál és Barnabás vették át a szót, hogy bemutassák a pogányok körében végzett hittérítő munkájuk értékes gyümölcseit. Azok a csodák, amelyek Isten szava hirdetésének köszönhetően végbementek a pogányok között, nyilvánvalóan megmutatták az evangélium erejét, és ezáltal azt is, melyik utat kell választania az Egyháznak. A gyűlés résztvevői nem annyira az ékesszólásukon vagy a tanítás igazságán ámultak el, mint inkább azon, hogy milyen különleges megtérések követték Pál és Barnabás igehirdetését. A gyűlés végén Jakab vette át a szót, és Péter szavait felidézve megvédte Pál álláspontját: az evangéliumba vetett hit üdvözít, nem pedig a törvény; nem a külsődleges szabályok, hanem a szenvedélyes szeretet által növekszik az Egyház mint egymással egységben lévő emberek közössége. Nem is a vallásos szertartások gyakorlata növeli, hanem a hit Jézus evangéliumában, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, bármely néphez vagy nemzethez tartozik.
Imádság az Egyházért
