ApCsel 15,1–6. Viták Antiochiában és Jeruzsálemben
1Eközben néhányan azok közül, akik lejöttek
Júdeából, így tanították a testvéreket: »Ha nem metélkedtek körül Mózes
törvénye szerint, nem üdvözülhettek.«
2Mivel pedig Pál és Barnabás nagyon
felháborodtak ezen, elhatározták, hogy Pál, Barnabás és még néhányan a többiek
közül menjenek fel Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a
kérdésnek az ügyében. 3Az egyház
elkísérte őket, ők pedig átmentek Fönícián és Szamarián. Elbeszélték a pogányok
megtérését, nagy örömet szerezve az összes testvérnek. 4Amikor
megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek fogadták
őket, ők pedig elbeszélték, hogy milyen nagy dolgokat művelt velük az Isten. 5De egyesek, akik a farizeusok felekezetéből
lettek hívők, előálltak, és azt mondták, hogy azoknak is körül kell metélkedniük,
és nekik is meg kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét.
6Emiatt az apostolok és a presbiterek
összegyűltek, hogy megvizsgálják ezt a kérdést.
Az Apostolok cselekedeteinek 15. fejezete az egész könyv egyik kiemelkedő eseményét írja le: annak a zsidóság és a kereszténység közötti kapcsolatára vonatkozó súlyos kérdésnek a megoldását, ami a keresztény közösséget foglalkoztatta ekkor. Az evangéliumra áttérő pogányoknak meg kell-e tartaniuk a zsidóság törvényeit, vagy nem? Pál és Barnabás, akik fő- ként pogányokból hoztak létre közösségeket, nem kívánták meg a körülmetélkedést azoktól, akik fölvették a keresztény hitet. Ez a gyakorlat problémát okozott a pogányok körében zajló igehirdetésből született közösségek, illetve a zsidóságból származó közösségek kapcsolatában. Különösen nehéz időszakot jelentett ez a keresztény közösség számára. Nagy volt a veszély, hogy mély szakadás támad a születőben lévő kereszténységen belül. Szükségessé vált tehát, hogy összehívják az összes elöljáró tanácskozását Jeruzsálembe: ez az Egyház történetének első zsinata. Nem annyira jogi tekintetben példaértékű, mint inkább abban, ahogyan megélték a hitet, testvéri közösségben, együtt gondolkodva, összevetve elképzeléseiket a közös témákról. Ebben az értelemben példa ez minden idők keresztény közösségei számára. Ferenc pápa ebbe a perspektívába akarja helyezni az egész Egyházat: a szinodalitás elsősorban nem egy esemény, hanem az Egyház létezésének módja. A szeretetközösség és a testvéri pár- beszéd képes legyőzni az egyes emberek szereplésvágyát, akik ha magukra maradnak, szakadás, megosztottság támad közöttük. Így viszont megoldódnak azok a nehézségek, melyek elkerülhetetlenül fölvetődnek a közös út során, és a testvérek egységben építik Krisztus egyetlen testét.
Imádság a szentekkel
