MÁJUS 17., SZERDA

 

ApCsel 17,15–18,1. Pál Athénba megy

¹⁵Akik elkísérték Pált, elvezették őt Athénig, aztán elutaztak, miután parancsot kaptak tőle Szilás és Timóteus számára, hogy mihamarabb menjenek hozzá.
¹⁶Amíg Pál Athénben várt rájuk, a lelke megrendült a bálványimádásba merült város láttán. ¹⁷Vitatkozott a zsidókkal és az istenfélőkkel a zsinagógában, s a köztéren is nap-nap után azokkal, akik ott voltak. ¹⁸Némelyik epikureus és sztoikus bölcselő vitába ereszkedett vele. Egyesek azt kérdezték: »Mit akar mondani ez a szószaporító?« Mások viszont: »Új istenek hirdetőjének látszik« – mert Jézust és a feltámadást hirdette nekik. ¹⁹Aztán megragadták, és az Areopáguszra vitték ezekkel a szavakkal: »Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? ²⁰Mert valami újszerűt mondogatsz a fülünkbe, tudni akarjuk tehát, vajon mik ezek.« ²¹Ugyanis az összes athéni és az ott lévő jövevények semmi egyébbel nem foglalkoztak, mint azzal, hogy valami újat mondjanak vagy halljanak.
²²Pál pedig felállt az Areopágusz közepére és így szólt: »Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak látlak titeket. ²³Amikor ugyanis körüljártam és megszemléltem a bálványképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felirat volt: ‘Az ismeretlen istennek.’ Nos, akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek. ²⁴Isten, aki a világot alkotta, és benne mindent – mivel ő a mennynek és a földnek ura –, nem lakik kézzel épített templomokban. ²⁵Ő nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha valamire szüksége volna, hiszen ő ad mindennek életet, leheletet és mindent. ²⁶Az ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, ²⁷hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják – bár nincs messze egyikünktől sem.

²⁸Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint az egyik költőtök meg is mondta:
‘Az ő gyermekei vagyunk.’

²⁹Mivel tehát Isten gyermekei vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy az istenség hasonló aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, a művészet és az emberi gondolat alkotásához. ³⁰Isten elviselte ennek a tudatlanságnak az idejét, most azonban hirdeti, hogy mindnyájunknak bűnbánatot kell tartani mindenütt, ³¹mert meghatározott egy napot, amelyen ítélkezni fog a világ felett igazságbanegy férfi által, akit arra rendelt, és igazolt is mindenki előtt, mikor feltámasztotta a halálból.«
 ³²Mikor a holtak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások meg azt mondták: »Erről majd még egyszer meghallgatunk téged.« ³³Ezzel Pál eltávozott körükből. ³⁴De néhány férfi csatlakozott hozzá és hívő lett, köztük Areopagita Dénes, valamint egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is.
¹Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba.

 

Lukács elbeszélése alapján az evangélium hirdetése szempontjából Jeruzsálem után és Róma előtt Athén stratégiai szempontból fontos város volt, a kor kulturális fővárosa. Pál előbb rá akar érezni az athéniek kultúrájára, szokásaira, életfelfogására, mindennapjaira. Lukács különleges módon írja le, ahogyan Pál mint valami turista járja a város utcáit, és érdeklődve figyel. Merészsége, amivel az athéni bölcsek elé áll, azt mutatja, hogy egyetlen kultúra sem lehet idegen az evangélium számára. Mai városaink piacterei is tanítványokra várnak, akik bölcsen hirdetik a Jézustól jövő üdvösséget. Pál beszédében olyan bibliai témákat vet fel, amelyek közelebb állnak a görög filozófiához. Szeretné, ha a két kultúra párbeszédet folytatna egymással, hogy az evangélium a görög kultúra kovásza legyen. Az „ismeretlen isten” oltárára való utalás beszédének jól kigondolt bevezetése. Pál nagyon bölcsen mutatja meg nekünk, hogyan adjuk tovább az evangéliumot, hogy más kultúrákhoz tartozó emberek is megértsék, és aztán az magától működjön a szívükben és a társadalmukban. Nem hallgathatott ugyanakkor a feltámadás kulcsfontosságú témájáról sem: ez az élet értelme, az emberi történelem és a teremtés célja. Az athéniak, bár hittek a lélek halhatatlanságában, nem tudták elfogadni, hogy a „testet”, a „port”, ami vagyunk, Isten annyira szereti, hogy nekiajándékozza a feltámadás leheletét.

Imádság a szentekkel