A Lujáni (Argentína) Miasszonyunk
képében tisztelt Szűz Mária emlékezete.
Az algériai boldogok
emléknapján emlékezzünk meg közülük Christian de Chergé atyáról, Tibhirine város
Notre-Dame de l’Atlas trappista monostorának priorjáról, akit hat társával együtt
1996-ban terroristák elraboltak és megöltek.
5Mikor pedig a pogányok és a zsidók a
főembereikkel együtt támadásra készültek, hogy bántalmazásokkal illessék, sőt
megkövezzék őket, 6és ők értesültek erről, elmenekültek
Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe, és körös-körül az egész
tartományba. 7Mindenütt hirdették az evangéliumot.
8Volt Lisztrában egy béna lábú ember, aki születésétől fogva sánta
volt, és sohasem tudott járni. 9Hallgatta Pált, amikor beszélt.
Pál rátekintett, s mivel látta, hogy hisz a gyógyulásában, 10fennhangon
azt mondta: »Állj fel egyenesen, a lábaidra!« Az felugrott és járkált. 11Amikor
a néptömeg látta, hogy mit tett Pál, likaóniai nyelven felkiáltott: »Az istenek
emberi alakot öltöttek, s leszálltak hozzánk!« 12Barnabást
elnevezték Jupiternek, Pált meg Merkurnak, mert ő vitte a szót.
13A város előtt lévő Jupiter-templom papja bikákat és koszorúkat
hozott a kapuk elé, és a tömeggel együtt áldozatot akart bemutatni. 14Amikor
az apostolok, Barnabás és Pál meghallották ezt, megszaggatták ruhájukat,
kiáltozva kisiettek a tömeg közé, 15és ezt mondták: »Férfiak,
miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló halandó emberek vagyunk, s éppen azt
hirdetjük nektek, hogy ezektől a hiábavaló dolgoktól térjetek meg az élő
Istenhez, aki az eget és a földet teremtette, a tengert és mindazt, ami
bennük van. 16A letűnt időkben megengedte minden pogánynak,
hogy a saját útján járjon, 17de önmagát sem hagyta tanúságtétel
nélkül, mert jót cselekedett az égből: esőt, termékeny időket adott, betöltötte
szívünket eledellel és örömmel.« 18Bár ezeket mondták, alig
tudták lecsillapítani a tömeget, hogy ne mutasson be nekik áldozatot.
Pál és Barnabás elhagyták Ikónium városát, hogy
elmeneküljenek az ellenséges nép elől, akik meg akarták kövezni őket. Lisztrában
találnak menedéket, egy nagyvárosban, amelynek lakói mind pogányok voltak. Pál és
Barnabás azonban nem mondtak le arról, hogy az evangéliumot hirdessék. Egy születésétől
fogva béna ember is hallgatja őket. Pál követi Jézus példáját, a férfi szemébe néz,
és ott egy szíve mélyéről jövő, egyszerű, de sorsdöntő kérést olvas ki: járni szeretne.
Az apostol abbahagyja, jobban mondva hatékonnyá teszi a prédikációt. A férfihoz
fordul: „Állj rá egyenesen a lábadra!” A szeretet határozott szavai a gyenge ember
velejéig hatolnak, és talpra áll. Lukács azt írja: „Az talpra ugrott, és tudott
járni.” Az evangélium hirdetése feltámasztja az embereket a bénultságukból, erővel
tölti el az önszeretettől megmerevedett lábakat, visszaadja a talpon állás méltóságát,
hogy ne legyünk többé e világ rossz szellemeinek rabszolgái. Péter ugyanezt tette
korábban a kolduló bénával, aki a templom Ékes-kapujánál ült. De megteheti ezt a
mindenkori tanítvány, ha az Úr szavának erejébe veti bizalmát. Nagy Szent Gergely
szívesen mondogatta: „Mi az igaz ember gyökere, ha nem az igehirdetés? Belőle születik
meg és benne talál támaszra.”
Imádság a szegényekért
