Malakiás próféta – akinek a neve azt jelenti, „az Úr az én angyalom” – a Krisztus előtti V. század közepe táján élt, végigkísérte Nehemiás reformját. Mint a mai szentírási szakaszból kitűnik, közvetlen stílusban, a hallgatóságával párbeszédet folytatva, Isten szavának figyelmes meghallgatásán keresztül akarja inteni Izrael népét amiatt a helyzet miatt, amiben van. Ha ugyanis figyelmesen hallgatjuk Isten szavát, az megvilágítja a kort, amelyben élünk. Igazság szerint még a legodaadóbb hívek körében is meggyengült az Isten igazságosságába vetett bizalom, miután azt látták, hogy a fennhéjázó, erőszakos embereknek jobban megy soruk: „Értelmetlen dolog az Urat szolgálni, és mi haszna annak, hogy megtartottuk parancsait, és bűnbánatban jártunk a Seregek Urának színe előtt? Most lám, boldognak mondhatjuk a kevélyeket; akik gonoszságot műveltek, azoknak jól megy a soruk. Próbára teszik az Istent, és semmi bántódásuk nem esik.” A hívek bizalmatlanságára az Úr büntetés helyett megértéssel válaszol. Felíratja egy könyvbe azoknak a nevét és cselekedeteit, akik hűségesek hozzá, annak biztosítékául, hogy nem fog elfeledkezni róluk. Az idők végezetén az igazak az Úr tulajdonává lesznek, vagyis hozzá fognak tartozni. Azokban a napokban majd egyértelműen elválik az igazak és a bűnösök sorsa. Az igazakra felragyog „az igazság napja”, és sugaraival megvédelmezi őket: „Mert lám, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket (...). Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, sugarai üdvösséget fognak árasztani.” Ez a fölragyogó nap a keresztény hagyomány szerint a megszülető Jézus, aki azért jött, hogy világosságot gyújtson a bánat sötétjében, és megdöntse a gonosz hatalmát.
Imádság az Egyházért
