Iz 5,1–7; Zsolt 79 (78); Fil 4,6–9; Mt 21,33–43
„Halljatok egy másik
példabeszédet. Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette sövénnyel,
belül pedig sajtót ásott és őrtornyot épített. Aztán bérbe adta a
szőlőműveseknek, és elment idegenbe. 34Amikor eljött a szüret ideje, elküldte
szolgáit a szőlőművesekhez, hogy szedjék be a termést. 35Ám a szőlőművesek
nekiestek a szolgáknak. Az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat
megkövezték. 36Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is
úgy bántak. 37Végül a fiát küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat csak
megbecsülik. 38De amikor a szőlőművesek meglátták a fiút, így biztatták
egymást: Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és mienk lesz öröksége.
39Nekiestek, kidobták a szőlőből és megölték. 40Amikor majd megjön a szőlő ura,
vajon mit tesz a szőlőművesekkel?” 41„A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja,
szőlejét pedig más bérlőknek adja ki bérbe, akik idejében beszolgáltatják a
termést.” 42Erre Jézus azt kérdezte: „Sose olvastátok az Írásban: A kő, amelyet
az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a
szemünkben. 43Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s
olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét.
Már harmadik vasárnapja a szőlőről szólnak az olvasmányok. Amikor Jézus elmondta ezeket a pédabeszédeket, hallgatói fülében az Ószövetség számos szövege visszhangzott az Úr szőlőjéről, köztük ez a lenyűgöző erejű imádság: „Seregek Ura, térj vissza, tekints le az égből és lásd, látogasd meg szőlőtövedet, és védd meg, mit jobbod ültetett!” (Zsolt 80,15–16). Ez a mi földünk is ahhoz a szőlőhöz hasonlítható, amelyről a Szentírás szól. Az Úr, aki soha nem mulasztotta el szolgáit elküldeni, hogy gondozzák azt, sajnos gyakran talál vadszőlőt. Látja durva tetteinket, szívünk szárazságát, érzelmeink mohóságát, a keménységet, amellyel azokat fogadjuk, akiket az Úr küld hozzánk. Eltűnődik, mintha magában keresné a hibát, amiért a szőlő nem hozott gyümölcsöt: „Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit nem tettem meg vele?” Ennek az evangéliumi részletnek a lényege egy teljesen ingyenes szeretet története: Isten szeretetének története az ő földje, a mi életünk iránt. Határtalan szeretet ez, amely az emberek hálátlanságától sem riad vissza, attól sem, hogy a lázadó szőlőmunkások nem fogadják el. Az Úr szeretete az emberek iránt azonban – és ez az igazi reménysugár, amely átjárja és megváltja az emberi történelmet – nem lesz kisebb, sőt egyre csak nő. Végül a gazda a saját fiát küldi el hozzájuk, mert azt gondolja, őt majd megbecsülik. De a szőlőmunkások dühe még hevesebben lángol fel, elhatározzák, hogy megölik, hogy megkaparintsák az örökségét. Megragadják, kihurcolják a szőlőből, és megölik. Elhangzásukkor ezeket a szavakat valószínűleg csak Jézus értette. Ma már mi is jól értjük: szó szerint írják le azt, ami Jézussal történt. Betlehem falain kívül született, Jeruzsálem falain kívül hal meg. Jézus bátran és világosan elítéli a szolgák hűtlenségét és elutasító viselkedését, akik arra vetemedtek, hogy megölik a gazda fiát. A példabeszéd végén Jézus megkérdezi a hallgatóságától, hogy szerintük mit fog tenni a gazda a szőlőmunkásokkal. A válasz logikusan hangzik: megbünteti őket, elveszi tőlük a szőlőt, és másokra bízza, hogy gondját viseljék, és gyümölcsöt hozzon. Isten gyümölcsöt vár tőlünk. Az igazságosság, az irgalmasság, a könyörületesség és a szeretet gyümölcsei által válhatunk Isten népének részévé. Amint írva van: „Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam” (Jn 15,2), és másutt: „Gyümölcseikről ismeritek fel őket” (Mt 7,16).
Imádság az Úr napján
