Róm 4,20–25. Ábrahám a hit által megigazul
Az apostol azt írja a rómaiaknak, hogy Ábrahám története egyenesen nekünk, keresztényeknek szól, akik „hiszünk abban, aki a halottak közül fel- támasztotta Urunkat, Jézust”. Egy héber nyelvű szentírás-magyarázatban a következőt olvashatjuk: „Mindaz, amit Ábrahámról írtak, megismétlődik gyermekei történetében.” Az apostol világosan kimondja, hogy kereszthalálával Jézus magára vette a világ minden bűnét, feltámadásával pedig megigazulttá tett bennünket. Ő ugyanis „vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt”. Ezzel az utalással az apostol értelmezi Ábrahám hitét, és közvetlenül kapcsolatba hozza Jézus misztériumával, aki meghalt és feltámadt. Ábrahám Istene a maga teljességében Jézus Krisztusban mutatkozik meg. Ábrahám története éppen azért példaértékű a hívő emberek, különösen a keresztények számára, mert rámutat, milyen radikális a hit: Istenhez köt bennünket az, ha az első pártiárkához hasonlóan
„a remény ellenére is” hiszünk. Ez a hit, mely a miénk is, arra buzdít, hogy teljesen bízzuk rá magunkat Isten Fiára és általa az üdvösség misztériumára. A keresztény embernek ugyanolyan módon kellene Istenre hagyatkoznia, ahogyan Ábrahám tette. Ebből következően a hit elsősorban nem feladat, amit teljesítenünk kell. Inkább az, hogy önmagunkat ajándékozzuk Istennek, aki meghívott bennünket, és alávetjük magunkat az akaratának és szeretettervének, amelynek részesévé tett.
Imádság
a szegényekért
