Zak 8,1–8. A próféta egy félelemmel teli, sorsába beletörődött néphez beszél
Zakariás próféta Isten szeretetét prófétálja Jeruzsálem iránt. A város nehéz helyzetben van, meggyengült, egyik pillanatról a másikra idegen hatalmak kezére kerülhet. De az Úr elküldi prófétáját, hogy beszéljen a megtizedelt, félelemmel teli néphez, amely beletörődött, hogy nála hatalmasabb nemzetek áldozata lesz. A próféta szava felrázza a félelmükbe zárkózott lelkeket, és reményre nyitja szemüket: „Ha ez csodálatosnak látszik majd a nép maradékának szemében (azokban a napokban), vajon az én szememben is csodálatosnak látszik majd?” Isten féltő gondja arra a városra irányul, amely népe egészének szimbóluma. Az Úr nem egyenként üdvözít, hanem együtt az egész népét, az egész várost. E szavakban világosan visszatükröződik a hit kollektív dimenziója, vagyis az egybegyűjtött nép, a közös sors által egyesített egyes emberek arca, története. A bibliai hit nem elvont dolog, nem ideológián vagy valamiféle magával ragadó beszéden alapul. Nem, Isten hite száll le az emberek közé, és egyesül vele. A prófécia még mindig szól a hitetlen néphez: „Visszatérek a Sionra, és Jeruzsálemben fogok lakni. Jeruzsálemet a hűség városának fogják nevezni, a Seregek Urának hegyét meg szent hegynek.” Az Úr szép együttélést teremt itt mindenki számára, a kü- lönböző generációknak és mindazoknak, akik az új Jeruzsálemet lakják majd. Zakariás próféciája még inkább aktuális napjaink városaiban, amelyek, úgy tűnik, szándékosan épülnek oly módon, hogy elválasszák egymás- tól az embereket, egyre nehezebbé téve a találkozást köztük és a generációk között is.
Imádság a betegekért
