Róm 6,19–23. Akik megszabadultak a bűn rabszolgaságából
Az apostol erőteljesen állít szembe egymással kétféle szabadságot: az egyik olyan létből fakad, amely önmagát állítja középpontba, a másik olyanból, amelynek centrumában az Úr követése áll. Az ember bizonyos értelemben mindkét esetben fölszabadul a törvény hatalma alól. Ám az Isten és a test- vérek nélküli szabadság nem vezethet jóra, mert saját szokásaink és gőgünk rabszolgájává tesz bennünket, kiszolgáltat a bűn és a gonosz hatalmának. Az üdvösség Istentől ered. Megszabadít minket a bűnös ösztönök rabságából, megadja a szabadságot, hogy az evangéliumot szolgáljuk, s ennek következményeként azt is, hogy életünket Isten, a testvérek és a szegények szeretetének szentelhessük. „Most azonban felszabadultatok a bűn alól, és Isten szolgái lettetek. Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet”– írja az apostol. A keresztény ember szabadsága ott kezdődik, hogy befogadja a szeretetet, amit Isten a szívünkbe árasztott, hogy az egész világra kiterjedő szeretettervének szolgálatába állítson bennünket, vagyis hogy már most helyreállítsuk a szeretet, a béke és az igazságosság országát. Ha részt veszünk Isten tervének megvalósításában, az számunkra az üdvösséget jelenti, és azt, hogy már most belépünk az örök életbe. Ha az életünket Isten országának építésére szenteljük, az maga az élet értelme. Az apostol túlzás nélkül állíthatja, hogy Isten és az igazság szolgái lettünk. Ám ez olyan jóté- kony hatású szolgaság, ami a béke, a teljesség és az örök élet gyümölcseit termi önmagunk és az egész világ számára. Épp ezért Pál bátran jelenti ki:
„Most azonban felszabadultatok a bűn alól, és Isten szolgái lettetek.”
Imádság az Egyházért
