Joel próféta Izrael történelmének nehéz időszakában él. Országát háború és természeti csapások, aszály, éhínség sújtják. Ez a pusztulás időszaka. A próféta figyelmezteti Izrael népét, hogy ne törődjön bele a fennálló helyzetbe, és ne roskadjon magába. Ehelyett arra buzdítja őket, hogy gyűljenek össze Isten házában, és erős hittel imádkozzanak. A próféta mindenkit arra hív, hogy liturgikus gyülekezetekben egyesülve emeljék Isten elé könyörgéseiket. Így fordul az egész közösséghez: „Zokogj, mint a zsákruhába öltözött szűz ifjúkori jegyese fölött!” Imára hívja „lakóit az országnak”, a földműveseket, a szőlősgazdákat, valamint a papokat és a véneket. Az egyetlen népet hívja az egyetértésre, hogy bocsánatot kérjenek az Úrtól, és segítségéért esedezzenek: „Gyertek, s virrasszatok, zsákruhában.” A közös ima mindenkit egybegyűjt a templomban, általa testvéreknek látjuk egy- mást, akik együtt fordulunk az Úrhoz. Az imádságot – mondja a próféta – böjtnek kell kísérnie, sőt úgy is mondhatnánk, hogy az imádság a nehéz pillanatokban már maga is böjt, jobban mondva a bűneink, a nyomorúságunk, a gyengeségünk beismerése. Imádsággal a lehetetlen is lehetséges, ahogyan azt az evangéliumokban számtalanszor olvashatjuk. Jézus gyakran mondta a tanítványainak: „Ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel” (Mt 17,21).
A Szent Kereszt imádsága
