Róm 1,1–7. Pál üdvözli „Rómában mindazokat, akiket az Isten szeret”
A Rómaiaknak írt levél, melynek olvasását ma elkezdjük, első helyen áll a páli levelek között részben a terjedelme, részben a benne tárgyalt témák fontossága okán. Ebben a levélben az apostol a római közösséghez fordul – melyet nem ő alapított, de amelynek hitéről „az egész világon dicsérettel szólnak” –, hogy elmagyarázza nekik, mit jelent az üdvösség, vagyis „az igazság”, amivel Isten Jézus Krisztuson keresztül megajándékozta az emberiséget, beteljesítve ezzel Ábrahámnak tett ígéretét. Az üdvözlő részben Pál mint „Krisztus Jézus szolgája” mutatkozik be, mivel teljességgel hozzá tartozik. Éppen ezért választotta az Úr apostolnak, és bízta rá Egyházának építését. A küldetése abban állt, hogy hirdesse azt az evangéliumot, „amelyet (Isten) prófétái által a szent iratokban előre megígért”, s amelynek csúcs- pontja éppen annak a Jézusnak az evangéliuma, aki „a szentség Lelke szerint (...) a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult”. Az Úr maga hívta meg Pált, hogy hirdesse ezt az evangéliumot „minden nép között”, és ebbe természetesen a rómaiak is beletartoznak. Épp ezért így köszönti őket: „Kegyelem és békesség nektek.” Ezek azok az ajándékok, amelyekkel Isten védi és gazdagítja gyermekei életét: a halál terhétől meg- szabadított élet kegyelme, melyet a fivérek és nővérek közössége gazdagít; és annak a létnek a békessége, amely Jézus követésében teljesedik ki. Az apostol példájából kiindulva minden hívő „Krisztus Jézus szolgája, meg- hívott apostol”.
Imádság a békéért
