Róm 3,21–30a. Isten igazságosságának kinyilvánítása
Pál kijelenti, hogy Isten kinyilvánította igazságát, de az emberek nem tették magukévá. A pogányok nem ismerték föl sem a teremtett világban, sem saját elméjükkel. Izrael pedig, bár megkapta a törvényt, nem arra használta, hogy általa teljes szívével Istenhez kapcsolódjon, hanem önigazolása esz- közévé tette. Pál leszögezi, hogy Izrael nem élvez elsőbbséget a világ népei között, hiszen Isten előtt minden ember egyenlő. Épp ezért kiválasztásuk önmagában nem kiváltság, amivel dicsekedniük kellene, hanem sokkal inkább hívás, amire szeretetteljes választ kellene adniuk. Ha Izrael nem válaszol, azzal elárulja a szövetséget. Ám Isten az árulás ellenére sem akarja fölbontani Izraellel kötött szövetségét. Izrael továbbra is Isten választott népe marad, de ennek oka kizárólag Isten hűsége, nem a népé. Isten múlhatatlan hűsége egyike azoknak a sarokpontoknak, amelyek végigkísérik Izrael történetét egészen a beteljesedésig, azaz Jézus eljöveteléig, aki szeretetből életét adta értük. Pál nem azt kéri a római keresztényektől, hogy vegyék semmibe a törvényt, sokkal inkább azt, hogy ragaszkodjanak teljes szívükből ahhoz az új szövetséghez, amit Isten minden emberrel megkötött a Krisztusba vetett hit által. Ez a szövetség azért új, mert nem a törvényen, hanem a hiten alapszik: „Most azonban az Isten előtti megigazulás a tör- vénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá, amint a törvény és a próféták is tanúsítják: az az Isten előtti megigazulás, amely a Jézus Krisztusban való hitből ered.” Pál kijelenti, hogy a törvény nem vesztette érvényét. Krisztussal azonban új korszak kezdődött, amelyben Isten személyválogatás nélkül mindenkit arra hív, hogy fogadja el kegyelmét, és legyen a népének része. Ez az „örömhír”, melyről Pál tanúságot tett.
Imádság az Egyházért
