Róm 6,12–18. Akik
meghaltak a bűnnek
Az apostol
kijelenti, hogy a hívő emberek
meghaltak a bűnnek,
mivel a keresztség
révén elérte őket Isten kegyelme, és Krisztus húsvétjának részeseivé lettek.
Ma már világos, hogy ez a kegyelmi
esemény nem mágikus
módon gyakorol hatást a hívekre,
hanem azáltal, hogy felelősségteljes viselkedésre sarkallja őket.
Jóllehet meghaltak a bűnnek, azért a hívő embereknek is vigyázniuk
kell, nehogy az a mindennapi
életben újra eluralkodjék rajtuk. A keresztények elegendő erőt, energiát kapnak
ahhoz, hogy szembe tudjanak szállni a bűnnel, és azzal az alattomos
logikával, amivel a bűn az uralma alá hajtja az emberi szívet.
Az apostol tehát arra buzdít, döntsük
el, hogy a régi ember ösztöneinek, vagy a Szentlélek által vezérelt
új embernek akarunk engedelmeskedni. Míg az első ösztönös engedelmesség, vagyis egyfajta rabszolgaság, addig a második
éber és kitartó figyelmen
alapuló választáseredménye. A hívő ember élete
szakadatlan harc e két befolyásoló tényező között. Ugyanaz a harc, amit Jézus is vívott, míg végleg le nem győzte a gonoszt. Jézus a halála és feltámadása által megfosztotta a bűnt feltar- tóztathatatlan erejétől. A gonosz végérvényesen legyőzetett. Mindazonáltal folyamatosan lesben áll, ahogyan arról a Teremtés könyvében is olvasha-
tunk: „De ha nem cselekszel helyesen, nem bűn van-e az ajtó előtt, mint leselkedő állat, amely hatalmába akar keríteni, s amelyen uralkodnod
kell?” (Ter 4,7). Ha a hívő ember úgy dönt, hogy a Szentléleknek engedelmeske- dik, akkor élete nagylelkű és örömteli felajánlássá válik az Úr és a
testvérek számára.
Jézus maga is úgy élte földi életét, hogy teljesen fölajánlotta azt az Atyának az emberek üdvösségéért. Mi, az utolsó idők tanítványai arra kap- tunk meghívást, hogy ezen az úton járjunk. Ez az egyetlen út, ami megsza- badít bennünket a bűntől,
mely mindenáron hatalmába akar keríteni. Ám az Úr, aki ismeri gyöngeségünket, bőségesen eláraszt minket kegyelmével.
Imádság
a szentekkel
