Lev 19,1–2.17–18; Zs 102; 1Kor 3,16–23; Mt 5,38–48
A hegyibeszéd antitézisei érintik a bosszú és az ellenség
szeretete jól ismert témáit is. Az egyik legismertebb antitézist így ismerjük:
„tartsd oda a másik arcod!” „Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat
fogért. Én pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti
a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is!” Jézus a szemet-szemért ősi
törvényéről beszél. Ez a bibliai előírás az általunk elképzelt magyarázattal
ellentétben a maga módján jószándékú rendelkezés volt: enyhíteni és szabályozni
igyekezett a bosszúállást. A régi időkben – és olykor sajnos manapság is – a
bosszú határtalan, engesztelhetetlen és kegyetlen volt. A bosszúvágyat ki
lehetett elégíteni a vélt vagy feltételezett bűnelkövetőn, de ugyanúgy
valamely családtagján, vagy egy olyan emberen, akivel egy csoportba tartozott.
Kétségtelenül az egyik leggyalázatosabb emberi viszony volt. Ha össze akarjuk
hasonlítani napjaink világával, a maffia büntetőakciói juthatnak eszünkbe. A
törvény határt szabott a bosszúnak, bevezette az arányosság elvét, hogy a
sértett az igazságosság szellemében érvényesíthesse jogait. A sértéseket
arányos módon kellett megtorolni: fogat fogért, szemet szemért, lábat lábért,
és így tovább. Ez a törvény tehát nem más volt, mint a vad emberi ösztönök
megzabolázása.
A törvénynek megvolt tehát a maga értelme, Jézus mégis
mindent felforgat és teljesen más, új látásmódot vezet be. Nem csak azt mondja,
hogy ne álljunk bosszút, hanem azt is, hogy ne álljunk ellen a gonosznak. Hogy
szokott történni közöttünk? Ha valaki pofont ad a jobb arcodra (ami, úgy tűnik,
különösen nagy sértés volt a zsidóság körében), te ösztönösen, vagyis csípőből
azzal válaszolsz, hogy visszaadod a sértést. Jézus megállít és így szól hozzád:
„Ne tedd! Tartsd oda a másik arcodat is, és meglátod, abbahagyja. Semmiképpen
se add vissza a sértést, mert akkor a gonoszság a végtelenségig tart.” A
javasolt viselkedésmód Izajás „szenvedő szolgájának” példájából merít, aki nem
rejti el arcát azok elől, akik gyalázzák és leköpdösik (Iz 50,6). Jézus le
akarja küzdeni a bosszúállás joga mögött álló gondolkodásmódot. Igazság szerint
ez a jog azt a mindannyiunk szívében mélyen gyökerező meggyőződést fejezi ki,
hogy „amit te teszel velem, én is azt teszem veled”. Elfajult logika, amely
rideg elfogulatlanságával soha nem vetett és soha nem fog véget vetni az
igazságtalanságnak. Mert ha mindig megfizeted a másiknak, amit kaptál tőle,
akkor nem irtod ki gyökerestül az ellenségeskedést. Ellenkezőleg, csak még mélyebbre
ülteted. Ha egyenlő részekre osztjuk a gonoszt, akkor is minden rész
rendelkezik az egész erejével. A ma olvasott evangéliumi rész ereje abban van,
hogy a gonoszt akkor lehet legyőzni, ha az emberi szívben megkapaszkodó
gyökerénél fogva irtjuk ki.
Jézus ezért azt mondja, hogy a túláradó szeretet
megnyilvánulásaival kell túllépni rajta. A rosszat nem lehet egy másik rosszal
legyőzni, hanem csak a jóval. Jézus a mindennapi életből vett jelenetekkel
bizonyítja ezt. Ha haragban vagy valakivel és ő el akarja venni ruhádat, add
neki a kabátodat is. Ha arra kényszerítenek, hogy tegyél meg egy mérföldnyi
utat, tedd meg magadtól a dupláját. Ha kölcsönt kérnek tőled, soha ne utasítsd
el. Mindannyiunk számára teljesen lehetetlennek tűnnek ezek a tanácsok. Azt hisszük,
csak a mazochisták tartják oda a másik arcukat is még egy ütésre, esetleg az
angyali lelkek, akiknek nincs is arcuk. Ki az, aki engedi, hogy levetkőztessék?
Ki egyezik bele, hogy még több időt vesztegessen el valakire, aki már így is
túl sok időt kér? A szokásos ellenvetés jut eszünkbe megint: az evangéliumi
élet nem nekem való. Ha valakinek, hát a különleges embereknek van kitalálva –
talán ennyi engedményt teszünk, hiszen így már nem vagyunk érintettek. De nem
így van. Aki megpróbálja életre váltani ezt az evangéliumi részt, észreveszi,
mekkora emberi gazdagság rejtőzik az Úr szavai mögött. Jézus új igazságot
ajánl, amelyben bőségesen lesz részünk, és ha tovább olvassuk Máté evangéliuma
ötödik fejezetét, akkor még inkább megalapozottnak tűnnek Jézus szavai.
Azt mondja: „Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat,
és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek, szeressétek
ellenségeiteket.” A názáreti próféta egyetlen mondattal kitörli szótárából az
ellenség szót, és azt akarja, mi is töröljük ki a miénkből. Csak a felebarát
szót hagyja benne. Azt mondja ezzel, hogy a keresztények számára nincsenek
ellenségek, csak felebarátok. Kétségtelen, hogy amikor az evangélium azt kéri
tőlünk, bocsássunk meg minden sértést, akkor az különös evangélium, különbözik
attól, amit normálisnak tartunk. Amikor aztán azt is elvárja, hogy szeressük
ellenségeinket, igazán furcsa és lehetetlen dolognak látszik. Sőt. Jézus még
azt is hozzáfűzi, hogy imádkozni kell az üldözőinkért. Példát is mutat majd, amikor így fohászkodik: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit
tesznek.” (Lk 23,34) Az Ószövetség valójában nem írja, hogy gyűlölni kell az
ellenségeket, bár a felebarát iránti szeretet alapvető kötelezettsége csak
azokra vonatkozott, akik Izrael népéhez tartoztak, vagy Palesztinában laktak,
még ha idegenek voltak is. Példát is vehetünk akár erről az ószövetségi
előírásról, ha arra gondolunk, milyen kemény elutasításban részesülnek ma
nálunk az idegenek. Ha még az ellenséget is szeretni kell, mennyivel inkább kell
szeretni azokat, akik az éhezés és a háború miatt kényszerültek elhagyni
otthonukat, családjukat, földjüket.
Jézus a föld végső határáig akarja kitágítani az emberek
szívét, és le akarja győzni azokat a határokat, amelyek egymás ellenségévé
tesznek minket. Bizonyos értelemben ez a fajta szeretet az előfeltétele annak,
hogy megérthessük Jézus új tanítását. Isten misztériumával van kapcsolatban, ez
a szeretet Isten létezésének és működésének módja. Amikor Jézus megmagyarázza
tanítását, abból indul ki, miképpen cselekszik Isten. Az Isten – mondja Jézus –
felkelti a napot a gonoszokra és a jókra is, esőt ad az igazaknak és a
bűnösöknek is, az emberek érdemeitől vagy érdemtelenségétől függetlenül.
Mindenkinek ad, nem hagyja, hogy bárki is szűkölködjék, fajtól,
néptől, vallástól függetlenül. Meg van írva, hogy Isten „személyválogatás
nélkül ítél” (Róm 2,11). Mi teszünk különbséget. Isten nem fizeti meg jóval a
jókat, és rosszal a rosszakat. Mindenkire felkelti a napját. Lerombolja ezzel a
haszonból, érdekből való szeretet logikáját, és bevezeti az ingyenes, egyetemes
szeretetet, amely képes odafordulni az idegenekhez és tőle különbözőkhöz. Jézus
így folytatja: „Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz
a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? Magas mércét állít elénk: „Legyetek
hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” A tökéletességet az
irgalmassághoz, a határtalan szeretethez köti. Jézus maga adott erre példát.
Krisztus, az új ember, az igazi emberség példaképének követése az út, amelyet
az evangélium mindannyiunk számára elérhető közelségbe hoz.
Imádság az Úr napján
