50 (49).
zsoltár – Az egyenes lelkűeknek megadom, hogy lássák Isten
üdvösségét
5„Gyűjtsétek körém enyéimet,akik az áldozatban velem szövetségre léptek!
6Az egek hirdetik igazságosságát,Isten maga tart ítéletet.
7Halld meg, népem, beszélni fogok,Izrael, ellened tanúskodom.
Perbe szállok veled és szemed elé tárom (vétkeidet),
én az Isten, a te Istened.
8Nem áldozatod miatt feddlek meg,égőáldozataidat látom szüntelen.
14A dicséret áldozatát vidd az Úr elé,s váltsd be fogadalmad a Fölséges előtt!
23Aki tisztel engem, az a hódolat áldozatát hozza!Az egyenes lelkűeknek megadom,hogy lássák Isten üdvösségét.”
Ma
ismét az 50. zsoltárt olvassuk, hogy a Sirák könyvéből való
részt jobban megértsük, ahol az Isten iránti hódolat, az
igazságszeretet és a szegényeknek adott adomány közötti
felbonthatatlan kapcsolatról van szó. A liturgikus jellegű zsoltár
segít megérteni, hogy hamis az Úr előtti hódolat, ha a
mindennapi életünket igazságtalanság és önzés jellemzi. Ez a
szemlélet járja át az egész Bibliát, az Ószövetséget és az
Újszövetséget is. Elég az Irgalmas szamaritánus példabeszédre
gondolni, melyben Jézus keményen elítéli a papot és a levitát –
a vallásos hódolat megtestesítőit –, akik látták ugyan a
félholtra vert embert, de nem állnak meg, hogy segítsenek rajta. A
zsoltáros elképzeli Istent, aki egybehívja az embereket:
„Gyűjtsétek körém enyéimet, akik az áldozatban velem
szövetségre léptek!” (5) Az Úr a mennyből olyan viselkedést
lát, amit nem tud már elviselni. Már az előző sorban így ír a
zsoltáros: „Íme jön a mi Istenünk és nem hallgat” (3).
És ezt mondja az előtte egybegyűlt híveinek: „Halljad én
népem, hadd beszéljek, Izrael, hadd tegyek bizonyságot ellened: én
Isten, a te Istened vagyok. Nem áldozatod miatt feddlek meg,
égőáldozataidat látom szüntelen.” (7–8) De az Úr nem
viseli el, ha a szertartás nem szívből jövő, azaz távol van
az ő szívétől, vagyis az ő irgalmától. A következő sorokban
világosan kifejti: „Nem tulkot akarok elvenni házadból, sem kecskebakot a nyájadból. Hiszen az erdő minden állata enyém, éppúgy, mint hegyeim ezernyi vadja. Ha éheznék, nem szorulnék rád, enyém
a földkerekség egész teljessége.” (9–10). Az Úr, aki ingyen
szereti népét, nem tűri, hogy szertartásokkal és áldozatokkal
próbálják őt megvásárolni. Az Úr gyermekei szeretetét akarja,
hogy rá hagyatkozzanak, rá bízzák magukat. Ezért megismétli:
„Én Isten, a te Istened vagyok”. E kijelentés mögött ott van
népe megmentésének egész története. Tőle mi, a hívők népe, csak kaphatunk,
neki mi nem tudunk semmit adni; függünk tőle, de nem fizethetjük
meg; csak engedelmeskedhetünk neki, és nem követelőzhetünk. A helyes
hódolat formája nem a tetteinkkel való dicsekvés, vagy ami még
ennél is rosszabb, az üdvözülésünk követelése. A hívő emberek
az Úrtól kapott sok ajándék miatt érzett hálával és
dicsőítéssel fordulnak Istenhez. Így szól a zsoltáros: „A
dicséret áldozatát vidd az Úr elé, s váltsd be fogadalmad a
Fölséges előtt!” (14). Isten nem tűri azt a hódolatot,
amelyet a mindennapok viselkedése hiteltelenné tesz. A következő
sorokban a zsoltáros kifejti, hogy a szeretet nélküli hódolat nem
egyszerűen a kis hit problémája, hanem igazi gazságról van szó:
„Miért beszélsz te parancsolataimról…? hiszen te gyűlölöd a
fegyelmet, és hátad mögé veted szavamat.” (16) Az Isten
hatalma az irgalmassággal kísért hódolatban ismerhető fel. A
zsoltárban így szól Isten: „Aki
tisztel engem, az a hódolat áldozatát hozza! Az egyenes lelkűeknek
megadom, hogy lássák Isten üdvösségét.” (23) E szavak
magyarázatául szolgál János apostol kijelentése: „Ha valaki
azt állítja, hogy: »Szeretem az Istent«, de testvérét
gyűlöli, az hazug.” (1Jn 4,20) Charles de Foucauld írta: „Ennek
a zsoltárnak az a fontos tanítása, hogy Istent nem külső
pompával kell magasztalnunk, hanem csak szívből jövő szeretettel
és imádsággal. Istentiszteletünk pompája önmagában lehet jó
és igaz, de nem ez a legfontosabb eleme annak a tiszteletnek, amely
kedves az Úr előtt: az ugyanis a szívünkből, az életünkből,
szeretetünkből fakad.”
Imádság
az Úr anyjával, Máriával
