Február 9., csütörtök

128. zsoltár – Boldog, aki féli az Urat
 
1 Boldog, aki féli az Urat,
aki az ő útjain jár.
2 Élvezheted majd, amit kezed szerez,
boldogságban és bőségben fogsz élni.
3 Feleséged házad bensejében
hasonlít a termő szőlőtőhöz,
s mint a hajtások az olajfát,
gyermekeid úgy veszik körül asztalodat.
4 Lám, ilyen áldásban részesül az ember,
aki féli az Urat.
5 Áldjon meg téged Sionból az Úr,
hogy lásd Jeruzsálem boldogságát
életed minden napján!

A 128. zsoltár szavaival imádkozunk ma a liturgiában. A zsoltáros az istenfélelem értékét hangsúlyozza a hívő számára: „Boldog, aki féli az Urat, aki az ő útjain jár”. A zsoltár közepén újra elhangzik: „Lám, ilyen áldásban részesül az ember, aki féli az Urat”. Az istenfélelem nem a félelemből táplálkozik, hanem Isten nagyságának tudatából, így az iránta és Szavai iránti odafigyelésből. Az istenfélelem, a Felé irányuló szeretet és szolgálat a Második Törvénykönyv szerint, a hívő ember egymást kiegészítő tulajdonságai. A Példabeszédek Könyve is segít megérteni, mennyire alapvető az Úr félelme a bölcsesség megszerzéséhez: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” (Péld 1,7). Aki ezt gyakorolja, azt megáldja az Úr és élete gazdag gyümölcsöt terem. Az Isten félelme szükséges egy olyan világban, ahol túlságosan mindenhatónak tartjuk magunkat, a teljes, és sokszor kevély önállóságra törekszünk. A hit az értelemmel egyetértésben arra hív minket, hogy legyünk jobban tudatában saját határainknak. A zsoltár nem bírálja a jólétet, sőt lelkesedéssel beszél kezünk munkájának értékéről, és Isten áldásáért fohászkodik, amely a békét és az élet teljességét adja az embernek. Tévedés lenne azt az életformát magasztalni, amelyből hiányzik az öröm, vagy az elvégzett munka gyümölcsének élvezete. A zsoltárból azonban nagyon világosan kiderül, hogy minden Isten jelenlétével és áldásával áll kapcsolatban, amely egyedül hatékony. Ő az, aki az ember javát akarja. A papi áldás, amelyet azért hívnak így, mert a templomban a pap mondta, így szól: „Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr, s adjon békét tenéked!” (Szám 6,24–26). Mi is megállapítjuk, milyen igazak a zsoltáros szavai: ha Isten szavára hallgatunk és az ő tanítását követjük, az életünk sokkal emberibb lesz, képesek leszünk a dolgokat jobban megérteni és a jót tenni. Még a családi életünknek is nagy hasznára válik. Szépek ezek a hasonlatok: a menyasszony, mint a termékeny „szőlővessző”; a gyerekek, mint az „olajfa hajtásai”. Ferenc pápa ezzel a zsoltárral kezdte az Amoris Laetitia kezdetű, a családban megélt szeretet öröméről szóló apostoli buzdítását. Az Isten és az Ő szavainak félelme segít abban, hogy az életet ne egyedül, saját erőnkből akarjuk megélni, hanem Istenre hagyatkozva, aki nem késlekedik megáldani minket. Ha jobban rábíznánk magunkat az Úrra, ez a gondolat elősegíthetné a jólétet a világban, ahol még mindig oly nagy a szegénység és ahol annyira hiányzik a jóság. Ez lenne az Isten akarata a világról.
Imádság az egyházért