Február 27., hétfő

32 (31). zsoltár – Vigadjatok az Úrban, igazak, és örüljetek!

1 Boldog, akinek a bűne megbocsátva,
akinek be van födve gonoszsága.

2 Boldog az ember, akinek az Úr nem tartja számon vétkét,
akinek lelkében nem lakik álnokság.

5 Megvallottam neked bűnömet,
nem rejtegettem tovább vétkemet.
Így szóltam: „Az Úrhoz megyek és megvallom gonoszságomat!”
S te eltörölted adósságom, megbocsátottad bűnömet.

6 Ezért imádkozzék hozzád minden igaz,
a szorongattatás idején!
Hiába tör be a vizek áradata,
nem éri el.

7 Te vagy menedékem, megmentesz a félelemtől,
s körülveszel a szabadulás dalaival.
8 Értelmet adok neked, megtanítalak az útra, amelyen járnod kell.
Tanácsot adok neked, s szemem rajtad nyugszik.
 
A liturgia újból a 32. zsoltárt ajánlja olvasásra és Sirák fia könyvéhez kapcsolja, amely arra hívja a bűnöst, hogy térjen meg Istenhez. „Térj meg az Úrhoz, és hagyj fel a bűnnel, esedezz az Úrhoz, s többé ne bántsd meg. Térj a Fölségeshez, hagyd a törvénysértést, gyűlölj mindenféle utálatos dolgot.” (17,25–26). A zsoltáros annak a bűnösnek az örömét énekli meg, aki megbocsátást nyert. A szöveg három igével határozza meg a megbocsátást. A bűn meg van bocsátva, szó szerint el van véve. A bűnt, amely olyan volt, mint egy nagy teher, amit a vállunkon cipeltünk, Isten elvette. Sőt. A bűn be van fedve, vagyis Isten elrejti azt a saját és a mi szemünk elől is. Ez pedig gyakorlatilag a bűn eltörlését jelenti. Szent Ambrus ekképp ír erről: „A befedni a bűnt kifejezés arra vonatkozik, aki megbocsátást nyert, mert Isten teljesen eltörli a bűnt és úgy tekint rá, mintha az sosem létezett volna.” Végül a bűn nincs számon tartva, vagyis nem szerepel a bűnös tetteinek a listáján. Izaiás próféta azt írja: „Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó.” (Izaiás 1,18). A zsoltáros szembehelyezi annak az embernek az örömét, aki megnyitja szívét Isten előtt és részesül a megbocsátásban annak a gyötrelmével, aki befelé fordul, és nem bízza magát az Úrra. „Ameddig hallgattam – írja a zsoltáros –, velőmig sorvadoztam, sóhajtozásomnak nem volt vége. Kezed súlyosan rám nehezedett nappal és éjjel, szívem olyan volt, mint a föld a tűző napon.” Hallgatását hangsúlyozva („amíg hallgattam”) a zsoltáros arra az ösztönös viselkedésünkre emlékeztet, ami mindannyiunkban megvan, hogy elrejtsük bűnünket Isten elől, a többiek elől és saját magunk elől is, azt gondolván, hogy ezzel megszépíthetjük, vagy akár el is tűntethetjük azt. Valójában azonban a bűnt nem lehet eltüntetni, hanem megbocsátást kell nyernie, el kell, hogy töröljék. Úgy tenni, mint ha nem látnánk, vagy ami még rosszabb: igazolást keresni rá azt jelenti, hogy megmaradunk a hazugságban. A hazugságtól rosszul érezzük magunkat, nyomaszt, bebörtönöz minket, kiszárítja a lelket, ahogyan a zsoltáros mondja: „szívem olyan, mint a föld a tűző napon”. Így már megérthetjük azt a kapcsolatot, amelyet a zsoltáros hangsúlyoz a bűn és a betegség, valamint a bűn és a velünk történő rossz dolgok között. A zsoltáros azt mondja, hogy a bűn nem egy elvont, üres dolog, hanem épp ellenkezőleg, befolyásolja az életünket, meghatározza a viselkedésünket, bebörtönzi a szívünket. Ezért nem léphetünk túl rajta anélkül, hogy valóban megváltoztatnánk a szívünket. A zsoltáros, aki mindezt megértette, úgy dönt, hogy megvallja Istennek a bűnét: „De akkor megvallottam neked bűnömet, nem rejtegettem tovább vétkemet.” Ha a hazugság elszárít, az őszinteség Isten előtt újjáéleszt: nem kell többé tettetni magad sem Isten sem mások előtt, hanem szabad leszel. Nem megalázó dolog beismerni bűnünket és megvallani azt Istennek. Éppen ellenkezőleg: igaz cselekedet. Nem vesz el méltóságunkból, hanem fölemel. Megbocsátást kérni nem rideg megalázkodás, sem méltóságunk kisebbítése, hanem éppen ellenkezőleg, azt jelenti, hogy olyan Atyának ismerjük el az Urat, aki megérti gyermekeinek törékenységét, esendőségét, és nagylelkűen megbocsát. „Így szóltam: Az Úrhoz megyek és megvallom gonoszságomat. És te megbocsátottad bűnömet.” Egy ókori keresztény tudós, Cassiodorus azt írja: „Olvassuk figyelmesen ezt a zsoltárt és érezzünk lelkiismeret furdalást a szívünkben; melyik más zsoltáron is elmélkedhetnénk figyelmesebben, mint azon, amelyikben egy ilyen bíró bocsátja meg bűneinket?” A zsoltárnak abban áll a különlegessége és az egyedisége, ami a többi bűnbánó zsoltártól megkülönbözteti, hogy itt az Úr ígér irgalmat és örömet. A zsoltáros, aki megtapasztalta a bűnt és annak következményét, a hazug és szomorú életet, a megbocsátás által visszanyeri szabadságát. Ezért kezdetektől így kiált: „Boldog, akinek a bűne megbocsátva, akinek be van födve gonoszsága. Boldog az az ember, akinek lelkében nem lakik álnokság!”

Imádság a szegényekért