Szent
Péter apostol székfoglalásának ünnepe
Mt
16,13–19. Péter hitvallása
13Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: »Kinek tartják az emberek az Emberfiát?« 14Ők ezt felelték: »Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.« 15Erre megkérdezte őket: »És ti kinek tartotok engem?« 16Simon Péter válaszolt: »Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.« 17Jézus azt felelte neki: »Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. 18Én pedig mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. 19Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.«
Péter székfoglalásának mai ünnepe régi hagyományt
idéz fel, amely szerint február 22-én vette kezdetét Péter püspöki tevékenysége
Rómában. A liturgia arra hív, hogy emlékezzünk meg Péter szolgálatáról, és
ünnepeljük azt. Hangsúlyozza egyrészt, hogy a római egyház apostoli alapra
épült, másrészt pedig hogy Péter a szeretetszolgálatban kap vezető szerepet,
vagyis olyan egyedülálló karizmát kap, amely utódaiban tovább él. A most
olvasott evangélium három szimbólumot sorakoztat fel: a sziklát, a kulcsokat és
az oldás-kötés hatalmát. Arra utal ezzel, hogy Péter az Isten kiválasztottainak
egész népére vonatkozó hivatást kapott. Jól tudjuk, milyen üdvös az egyház
számára a Róma püspöke által gyakorolt, egyesítő erejű küldetés. Napjainkban
azonban ez még fontosabb, mint valaha. A globalizált világban – amely hajlamos
mindent csak önmagához mérni, és hajlamos a megosztottságra – a pápa
egyedülálló kincset képvisel, amelyet őrizni, védeni kell, és meg kell mutatni
mindenkinek. Nem a világ hatalmaskodó módján, hanem a mindenkit, de különösen a
szegényeket szolgáló szeretet révén. Az elsőség forrása tehát nem „a hús és a
vér”, nem egyéni, emberi képességekből ered: Isten Szentlelke ajándékozza azt
az egyháznak, amint az világosan kitűnik az evangéliumi olvasmányból. Különösen
is ékesszóló Ferenc pápa tanúságtétele ebben a zavaros és bizonytalan korban. A
sziklát maga Jézus mutatja meg, amikor egy félreeső helyen gyűjti egybe a
tanítványokat. Megkérdezte tőlük, mit gondolnak róla az emberek. Nem
kíváncsiságból akarja tudni, bár minden joga meglenne ahhoz is. Jézus jól
tudta, hogy az emberek nagyon várják a messiást, bár úgy gondolnak rá, mint
politikai és katonai szempontból erős valakire, aki majd megmenti Izrael népét
a rómaiak rabigájából. Ez a várakozás azonban idegen volt Jézus küldetésétől,
amelynek célja az volt, hogy végérvényesen megszabadítson a bűn és a gonosz
szolgaságából. Jézus meghallgatta a tanítványok első válaszait, aztán
közvetlenül a szívükhöz szólt: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Szüksége van rá,
hogy a tanítványok összhangban legyenek vele, úgy érezzenek, ahogyan ő érez.
Péter ragadja meg a szót, és mindegyikük nevében válaszol, megvallja hitét.
Jézus pedig azonnal boldognak nevezi. Péter és vele együtt a tanítványok
szerény csoportja azok közé a „kicsinyek” közé tartozik, akiknek az Atya
kinyilatkoztatja a világ teremtésétől kezdve rejtett dolgokat. Simon, aki
ugyanolyan, mint a többi ember, húsból és vérből való, a Jézussal való
találkozásban új hivatást kap: legyen kőszikla, vagyis sok ember támasza,
hatalommal arra, hogy új baráti kötelékeket hozzon létre és eloldozza a
szolgaság megannyi kötelékét.
Az apostolok imádsága
