Február 23., csütörtök

Szent Polikárp püspök emléknapja, aki János apostol tanítványa volt, 155-ben halt vértanúhalált.

1. zsoltár (1–5)

Imádság az Egyházért
1 Boldog ember, aki nem indul a gonoszok tanácsa nyomán,
aki nem jár a bűnösök útján
és nem vegyül a csúfot űzők közé.
2 Aki örömét leli Isten törvényében,
s parancsairól elmélkedik nappal és éjjel.
3 Olyan, mint a víz partjára ültetett fa,
amely kellő időben gyümölcsöt terem,
és levelei nem hervadnak.
Siker koronázza minden tettét.
4 Nem így a gonoszok, egyáltalán nem.
Pelyvához hasonlók, amelyeket elsodor a szél a földről.
5 A bűnösök nem állnak meg az ítéletkor,
sem a gonoszok az igazak közösségében.

A zsoltáros az Úr igéjét hallgató hívő boldogságával nyitja könyvét. Éppen ez a hallgatás különbözteti meg ugyanis a balgától. Nem az okosság vagy a műveltség, és nem is az emberi képességek azok, amik tanítvánnyá teszik az embert, hanem egyedül az odafigyelő hallgatás. A balga elmenekül az Úr igéjének meghallgatásától, és csak magát követve abba az illúzióba ringatja magát, hogy élete teljes és szabad. Olyan lesz így az élete, mint a szél kavarta pelyváé (a „pelyva” a héberben súlytalan, gyökértelen dolgot jelent, amely ide-oda csapong és szertefoszlik). A balga ezért – ahogy a zsoltáros fogalmaz – „romlásba dől”. Az igaz ellenben, aki nem követi az istentelenek tanácsát és nincs az ő „gyülekezetükben”, boldogságát az Úr szavának hallgatásában leli. Szereti az Úr törvényeit, és éjjel-nappal azokról elmélkedik (az „elmélkedni” kifejezés a héberben azt jelenti: addig ismételgetni suttogva a szent szöveget, amíg emlékezetből meg nem tanulja az ember). A zsoltáros azt sugallja, hogy Isten azért suttogja igéjét, hogy elérjen a hívők szívéhez, és ott maradjon, mert így teremhet gyümölcsöt. A zsoltár az igaz embert a víz partjára ültetett, szilárd gyökereken álló fához hasonlítja: természetes, hogy minden évszakban és minden körülmények között gyümölcsöt hoz, és levelei mindig zöldellnek. Az Isten igéjét hallgató szívből bölcsesség, tudás, okosság árad és szent tettek fakadnak. Isten igéje ugyanis nemcsak örömet okoz annak, aki hallgatja, hanem erő is, amely a szeretet cselekedeteire késztet. Aki viszont eltávolodik az Úr törvényétől, annak élete szomorú, üres és nem hoz gyümölcsöt. A zsoltáros az első zsoltártól kezdve arra hív, hogy fedezzük fel a hallgatás elsőségét, mert ez az ember életének alapja. Maga Jézus is, tanítása kezdetén „boldognak” nevezi majd azokat, akik hallgatják szavait és tettekre is váltják azokat, mert így erős sziklára építik életüket.
Imádság az Egyházért