Február 7., kedd

Emlékezzünk a Sant’Egidio közösség kezdeteire. 1968. február 7-én egy római gimnázium néhány diákja összegyűlt, hogy onnantól fogva együtt hallgassa az evangéliumot és szeresse a szegényeket. Mondjunk köszönetet az Úrnak a közösség ajándékáért!

Máté 11,25–30. A kicsinyeknek kinyilatkoztatott evangélium

Imádság Máriával, Urunk édesanyjával  

Emlékezzünk ma a Sant’Egidio közösség születésének évfordulójára. Pontosan 49 év telt el a kezdetek óta. Az első szavaink ezen a napon a hála szavai: köszönet az Úrnak ezért a drága kincsért, amelyet az egyháznak és a világnak adott. Az evangéliumból olvasott rész azt sugallja, hogy maga Jézus „dicsőíti” az Atyát, amiért ismét „kinyilatkoztatta a kicsinyeknek” az evangéliumot. A közösség pedig kicsinyekből állt, nemcsak azért, mert egy fiatal gimnazista, Andrea Riccardi kezdeményezésére jött létre, hanem azért is, mert az eredeti álom fontos része, hogy a közösség tagjai az evangélium gyermekeinek tartják magukat, vagyis azon kicsinyek közé tartoznak, akiknek Isten kinyilatkoztatta misztériumát. A közösség szívének mélyén szilárdan gyökerezik egy egyszerű, alapvető felismerés: hozzátétel nélkül megélni az evangéliumot. A közösség az evangéliumból, Isten szavának folyamatos hallgatásából születik meg és születik szüntelenül újjá. A Sant’Egidio közösség története az imádság, a meghallgatás, az Istennel, a testvérekkel és a szegényekkel való barátság története. Ebből a barátságból fakad a közösség minden cselekedete. Jézus hálaadása ma mindannyiunk köszönetnyilvánítása: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad”. Az evangélium a kicsinyeken keresztül terjedt el. A Sant’Egidio közösség esetében Rómából terjedt az egész világ felé, Róma külvárosaiból más nagyvárosok perifériáira, mindig szorosan összekapcsolva az imádságot és a szegények iránti szeretetet. A közösség, bárhol is legyen a világon, a szeretet globalizációját igyekszik megélni, azét a szeretetét, amely legyőzi a határokat és a megosztottságot, megteremti a szegények és az alázatosak nagy népét, akik arra kötnek szövetséget, hogy kölcsönösen segítsék egymást az Úr követésében. Köszönetet mondunk ma az Úrnak azért a nagy segítségért, amelyet ezekben az években adott, hogy magunkénak tudjuk érezni a mai emberekben, főként a szegényekben élő örömöt és reményt, szorongást és a rájuk nehezedő terheket. Megtapasztaltuk, mennyire igazak az Úr Jézus szavai: „Az én igám édes, és az én terhem könnyű”. Ami tehernek és erőfeszítésnek tűnt, örömmé és gyengédséggé vált. Korunkban rengeteg kihívással és feladattal szembesülünk, de Isten segítségének örömteli bizonyossága segít minket, hogy bizalommal és szeretettel járjunk az evangélium útján.

Imádság az Úr anyjával, Máriával