Ma
ünnepeljük Urunk bemutatását a templomban. Emlékezzünk a két
idős emberre, Simeonra és Annára, akik hittel várták az Urat!
Imádkozzunk az idősekért. Emlékezzünk Kornéliusz századosra,
az első pogány megtérőre, aki Pétertől kérte a keresztséget.
Lk
2,22–40. Jézus bemutatása a templomban
Ma
minden keresztény egyház azt ünnepli, hogy Jézust bemutatták a
templomban. Elbeszélésének elején Lukács evangélista utal a
mózesi törvényre, amely szerint minden anya köteles felvinni
elsőszülöttjét a templomba, a gyermek születése után negyven
nappal. Egy bárányt vagy egy gerlepárt kellett áldozatul
bemutatnia az Úrnak, saját megtisztulásáért. Az elsőszülöttek
bemutatása – a jószág vagy a termények zsengéjének
felajánlásához hasonlóan – arra emlékeztette Izrael egész
népét, hogy Istené az elsőbbség az élet és az egész teremtés
fölött. Mária és József engedelmeskednek Mózes törvényének,
eleget tesznek az előírásoknak. Elviszik Jézust a templomba, hogy
bemutassák az Úrnak. Szegények, nem tudnak áldozati bárányt
venni, ezért egy pár gerlét mutatnak be: valójában azonban az
igazi Bárányt adják oda a világ üdvösségére. Urunk
bemutatásának ünnepe azon kevés ünnepek egyike, amelyet a keleti
és a nyugati egyház együtt ünnepel. Már az első évszázadokban
„ünnepélyes találkozásként” említették Jeruzsálemben ezt
a napot. A város utcáin körmenet emlékeztetett arra, hogy a Szent
Család az újszülött Jézussal Betlehemből Jeruzsálembe utazott.
A körmenet ma is hozzátartozik a liturgiához. A X. századtól
kezdve a körmenethez a gyertyák megáldása is társult, ekkor lett
az ünnep neve a népnyelvben Gyertyaszentelő Boldogasszony. A fény,
amelyet kapunk, egyesít minket Simeonnal és Annával, akik
befogadták a gyermeket, a fényt, amelyet az Úr készített
„világosságul a nemzetek megvilágosítására”. Simeon Izajás
próféta könyvének 42. és 49. fejezetének Isten Szolgájáról
mondott szavait kölcsönözve énekli meg az eseményt. Simeon igaz
és istenfélő ember volt, „várta Izrael vigaszát”, érezte a
feléje érkező tűz melegét: „A Lélek indítására a templomba
ment [...], karjába vette (a gyermek Jézust), és áldotta az
Istent.” Máriához és Józsefhez hasonlóan Simeon is karjába
vette a gyermeket, és olyan határtalan öröm töltötte el, hogy
szívéből minden imádságok egyik legszebbike szállt fel: „Most
bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta
szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél,
világosságul a pogányok megvilágosítására” (Lk 2,29–32).
Simeon
idős, csakúgy, mint Anna prófétaasszony (akinek korát meg is
mondja az evangélium, nyolcvannégy esztendős volt). Mindketten
Izrael egész népét és az egész megváltásra váró emberiséget
képviselik, de megláthatjuk bennük az előrehaladott korú
embereket is, minden idős embert. Simeon és Anna a szép öregkor
példái. Társadalmunkban egyre gyakrabban találkozhatunk olyan
idősekkel, akik szomorúan és remény nélkül gondolnak a
jövőjükre. Egyetlen vigaszuk – már ha van ilyen – elveszett
fiatalságuk emléke. A mai evangélium viszont fennhangon hirdeti,
amit igenis kiáltani kell mai társadalmunkban is, amely különösen
kegyetlenül bánik az idős emberekkel: az időskor nem hajótörés,
sorscsapás vagy kárba vesző idő; nem azért van, hogy szomorúan
elszenvedjük; hanem hogy reménységgel telve éljük meg. Úgy
tűnik, Simeon és Anna kilép a szomorú és szorongó tömegek
kórusából, hogy mindenkinek elmondják: jó dolog idősnek lenni!
Az idős kort igenis meg lehet élni teljes szépségében, örömmel.
Énekük felfoghatatlan, érthetetlen egy olyan társadalomban,
amelyben csakis az erő és a gazdagság számít, holott épp
ezekből fakad az erőszak és a kegyetlenség. Simeon és Anna ma
elénk jön: hirdetik az evangéliumot, a jó hírt egész
társadalmunknak. Nem zárkóznak be gyengeségükbe, megfogyatkozott
erejükbe. A gyermekben új társra, új energiára találtak, új
értelme lett idős éveiknek. Simeon a karjára veszi a gyermeket.
Az ajkáról felcsendülő Nunc dimittis mentes minden szomorúságtól,
amelyet az ember egy
eltékozolt élet vagy a bizonytalan jövő miatt érezhet. Elindult, hogy köszöntse az életet. Az idős Anna új
életerőt merít a találkozásból: „dicsőítette az Istent, és
beszélt róla mindenkinek”, akivel csak találkozott. Előrehaladott kora ellenére új hivatást kapott. Simeon és Anna valóban példa a hívők számára,
különösképpen az időseknek. Olyan lelki utat mutatnak, amely segít megélni életünk utolsó szakaszát. Számukra ez volt a
legfontosabb út. És sok ma élő idős ember számára is az.
Imádság
az egyházért
