Február 17., péntek

32 (33). zsoltár - Boldog az a nép, amelyet az Úr választott

10 Az Úr letöri a pogányok támadását,
a népek terveit meghiúsítja.
11 Örök érvényű az Úr határozata,
nemzedékről nemzedékre száll szívének gondolata.
12 Boldog a nép, melynek az Úr az Istene,
a nép, amelyet örökségül választott.
13 Az Úr az égből letekint,
s látja az emberek fiait mind.
14 Hajlékából látja mindazokat,
kik a földön élnek.
15 Ő alkotta mindnyájuk szívét
és ismeri minden tettüket.

A liturgia ma a 32. zsoltár hat sorát adja ajkunkra, amelyek azzal kezdődnek, hogy Isten az emberi történelem ura. A hívő, a Lélek világosságánál mélységeiben olvassa az emberi történelmet, és felismeri benne Isten kezenyomát, aki vezeti azt az évszázadokon át. Az emberek – legfőképpen akkor, amikor hagyják, hogy a büszkeség és a birtoklási vágy vezesse őket – azt hiszik, hogy ők irányítják a történelem folyását, és meg vannak győződve arról, hogy az erőszakkal elért hódítások szilárdak és tartósak. Ám valójában az ilyen hódítások laza talajon állnak. A zsoltáros emlékeztet minket: „Az Úr letöri a pogányok támadását, a népek terveit meghiúsítja” (10). Egyedül az Úr a biztos szikla, akire személyes és közös jövőnket alapozhatjuk, mivel „örök érvényű az Úr határozata, nemzedékről nemzedékre száll szívének gondolata” (11). A Szentírás minden lapja Isten teremtményei iránt való szeretetének hűségét hirdeti. Isten részéről ez felbonthatatlan kötelék, amely elszakíthatatlan. Mi sajnos számtalanszor voltunk hűtlenek és árultuk el őt, ezzel saját magunk is tisztában vagyunk, de az Úr soha nem hagy el minket, örökké szeret és segítségünkre siet. Szépek, de legfőképpen igazak a zsoltáros szavai, amelyek az égi trónon ülő Istenről szólnak, aki „látja az emberek fiait mind” (13). Az Úr nem távoli, nem magával foglalkozik, és nem feledkezik meg az emberekről és népéről, és nem hagyja, hogy a gonosz hatalmában tartson. Nem, erősíti meg a zsoltáros, az Úr a „hajlékából látja mindazokat, kik a földön élnek” (14), tekintete egészen a szívek legmélyéig hatol. És irántunk való szeretete nem rendül meg. Természetesen jól tudja, hogy mi lakozik mindannyiunk szívében, ismeri szívünk legtitkosabb gondolatait és szándékait is. Hiszen – emlékeztet a zsoltáros – az Úr „alkotta mindnyájuk szívét és ismeri minden tettüket” (15). Közelebb áll hozzánk, jobban ismer minket, mint mi saját magunkat. De tekintete nem a könyörtelen bíróé, aki készen áll, hogy megítéljen és elmarasztaljon. Nem, Ő olyan Atya, akinek tekintete gyermekein nyugszik, hogy megvédje és megmentse őket a gonosztól és az elnyomástól. Isten tekintete, amelyről a zsoltáros ír, nem fenyegető, ítélkező tekintet. Az Úr természetesen látja az emberek bűnét és gyöngeségét, de azért, „hogy lelküket a halálból kimentse és táplálja őket éhségükben” (19). Isten azért tekint ránk a mennyből, hogy megmentsen minket; és nem azért, hogy elítéljen minket. A zsoltárnak e sora nem szomorúsággal tölt el, éppen ellenkezőleg, örömöt hoz a hívő szívébe, hiszen hirdetheti Isten hűségét. Ezért boldog az a nép, amelyet Isten kiválasztott, hogy mindenkinek hirdesse az üdvösséget: „Boldog a nép, melynek az Úr az Istene, a nép, amelyet örökségül választott” (12). Ez a boldogság szorosan kapcsolódik a missziós küldetéshez, amelyet az Úr népére bíz: azért választotta ki, hogy mindenkihez eljuttassa szeretetét.

A Szent Kereszt imádsága