Február 3., péntek

27. zsoltár – Világosságom és üdvösségem az Úr


1 Világosságom és üdvösségem az Úr –
kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr –
kitől rettegnék?

3 Ha hadsereg áll is velem szemben,
szívem akkor sem remeg.
Ha harcra kelnek ellenem,
akkor is bizakodom.

5 A bajnak napján
elrejt hajlékában,
megvéd sátrának oltalmában,
és sziklára állít engem.

8 Szívem ezt sugallta: 
„Keresd tekintetét!”
Uram, a te arcodat akarom keresni.

9 Ne rejtsd el előlem arcodat,
ne taszítsd el szolgádat haraggal!
Te vagy oltalmazóm, ne utasíts vissza,
Istenem, megmentőm, ne hagyj el végképp!


„Világosságom és üdvösségem az Úr – kitől félnék? Életem oltalmazója az Úr – kitől rettegnék?” (1). A zsoltár első sorai a zsoltárosnak az Úr iránti sziklaszilárd bizalmát mutatják, amely nem rendül meg a nehézségek közepette sem. A hívő ezt mondja Urának: „Ha hadsereg áll is velem szemben, szívem akkor sem remeg. Ha harcra kelnek ellenem, akkor is bizakodom.” (3) A bizalma nem rendül meg, még ha szülei el is hagyják, még ha hamisan vádaskodnak is ellene. A hívő ember nem omlik össze. Ez a bizalom teszi lehetővé, hogy méltósággal nézzen szembe a nehézségekkel: „Magasra emelhetem fejem, ellenségeim fölé, akik körülvesznek” (6) – mondja büszkén a zsoltáros. A félelem aláássa az Úrba vetett bizalmat, mert arra sarkall, hogy az ember saját maga felé fordítsa a figyelmét és a saját erejében bizakodjon. Pedig az Úr az, aki megment. Ő az erős és a hatalmas, aki megmenti az embert a romlástól. Az Úrba vetett bizalom teszi erőssé a gyengét és kitartóvá azokat, akik Benne bíznak. A hitből fakad a bizonyosság, hogy az Úr segítségünkre siet: „Te vagy oltalmazóm, ne utasíts vissza, Istenem, megmentőm, ne hagyj el!” (9). De a zsoltáros azt is tudja, hogy az Úrba vetett bizalom az Úr házában, azaz a hívők közösségében él és erősödik. Ezért adja ajkunkra az egyetlen fontos vágyat: „Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam: hogy életem minden napján az Úr házában lakjam.” (4) A hívők közösségében kapunk segítséget ahhoz, hogy a belső embert tápláljuk magunkban: aki nem önmagát keresi, hanem az Urat és az Ő dolgait. A zsoltáros így könyörög az Úrhoz: „Szívem rólad sugallta: Keresd tekintetét! Uram, a te arcodat akarom keresni.” (8) A hit a hívő egész életét az Úr keresésére összpontosítja. Ez annyira igaz, hogy mindnyájunknak egyetlen dologtól kell csak félnie, ahogy a zsoltáros fogalmaz, hogy az Úr elrejti arcát előlünk (9). Ez azonban nem fog bekövetkezni; Isten hűségesebb minden apánál és anyánál: „Ha apám, anyám el is felednének, az Úr akkor is fölemelne” (10).

Imádság a Szent Kereszthez