Február 21., kedd

Damiani Szent Péter (1007–1072) emléknapja. Szerzetesi hivatásához hűen szerette az egyház egészét, és életét az egyház reformjáért adta. Emlékezzünk a világon mindenfelé élő szerzetesekre.
 
37 (36). zsoltár Bízd az Úrra életed


3 Remélj az Úrban és tedd a jót,
akkor megmaradsz a földeden és biztonságban élsz.

4 Az Úrban leld örömed,
s ő betölti szíved vágyait.

18 Az igazak életére gondja van az Úrnak,

örökségük megmarad örökre.

19 A csapás napjaiban nem vallanak szégyent,

éhínségben táplálékhoz jutnak.

27 Hagyd el a rosszat és tedd a jót,

akkor megmaradsz mindörökre.

28 Mert az Úr az igazságosságot szereti

és nem hagyja el soha szentjeit.

Az álnokok örökre megsemmisülnek,

a gonoszok nemzetsége elpusztul.

39 Az igazaknak az Úr ad szabadulást,

ő a védelmük a szükség idején.

40 Segítőjük az Úr és szabadítójuk,

és fenntartja életüket,

mivel nála keresnek menedéket.



Az „igazak” és a „szegények” közösségében jött létre ez a zsoltár, akik az Úr eljövetelére várva élnek. A zsoltáros ezzel az imádsággal csillapítani akarja azoknak a hívőknek a türelmetlenségét, akik csalódottak a gonoszok boldogulása láttán, miközben az igazakat megpróbáltatások érik. Mindannyian ismerjük azt az ellenvetést, amely gyakran visszatér az Írásokban is: miért szenvednek az igazak, és miért boldogulnak az erőszakosak? És eszünkbe jut, hogy napjainkban a világ sok pontján az a vallás terjed, amely az anyagi boldogulást teszi meg az élet céljául. És sokan esnek, főleg szegények, ebbe a vallásos színezetű ördögi csapdába. A zsoltáros, aki szilárdan hisz egy olyan Istenben, aki igazságos és kinek-kinek megfizet, Isten elsőbbségére figyelmeztet. Lelki emberként hangsúlyozza, hogy az Isten színe előtt megélt élet többet ér minden szorongatásnál, amely az igazat éri, és mindenképpen sokkal előbbre való a gonoszok gazdagságra építő, futó, csalóka léténél. A hívő embernek nem szabad irigyelnie a gonosztevőt, még kevésbé annak életstílusát, sikereit és felhalmozott gazdagságát. Ha az igaz irigyen tekint a bűnösre, maga is hasonlóan gondolkodik, mint a bűnösök, vagyis úgy véli, az élet értelme a felhalmozott javakban és gazdagságban van, és nem Istennek, Isten népének és a szegényeknek a szeretetében. A hívő ember szíve Isten és a szegények felé fordul, nem a javak és a siker felé. Jézus világosan megmondja: „Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is” (Mt 6,21). Az igaz embernek radikálisan meg kell változtatnia a világhoz és a dolgokhoz való viszonyulását; az „Úrban leld örömed (4), tudva azt, hogy „jobb a kevés, amit az igaz bír, mint a bűnös nagy gazdagsága” (16). A bűnösre való irigykedés azt jelenti, hogy hozzá hasonló a szívünk. Az igaznak, mivel csakis az Úrban bízik, bosszankodnia sem szabad a bűnösök miatt: „Nyugodj meg az Úrban és remélj benne! Ne haragudj arra, kinek siker kíséri útját, az emberre, aki gonoszságot művel. Hagyd el a haragot és ne méltatlankodj, föl ne gerjedj, nehogy te vétkezzél! Nézd, a gonoszok eltűnnek, de akik az Úrban bíznak, birtokolják a földet” (7–9). A szerencse és a gazdagság csalóka, és könnyen összeomlik, amit arra építenek. A zsoltáros emlékeztet, hogy az Úr ellenségei eltűnnek, mint a mezők ékessége, eltűnnek, mint a füst. A gonosz eltűnik, a helyét sem találod, ha keresed. Az Úr biztosan igazságot fog tenni, de másképpen, mint ahogy gondolnánk. Mert aki az Urat akarja követni, annak hagynia kell, hogy Isten gondolatai és határtalan szeretete megtisztítsák a szívét. Az igaz ezért nem gerjed haragra és nem enged az irigységnek: „Ne haragudj azokra, akik rosszat tesznek, ne irigyeld a gonosztevőket” (1).

Imádság Máriával, Urunk édesanyjával