Iz 49,14–15; Zs 61; 1Kor 4,1–5; Mt 6,24–34
Jézus azt mondja tanítványainak: „Ne aggódjatok életetek
miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök!
Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem
vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem
többet értek ti náluk?”. Nagyon világos szavak ezek, és elgondolkodásra
késztetnek arról, hogyan gondolunk az életünkre, milyen aggodalmaink vannak a
jelenünket és a jövőnket illetően. Nem engedjük talán, hogy úrrá legyen rajtunk
a szorongás, hogy mi lesz ma, mi lesz holnap? Az evangélium arra hív, hogy
nézzük az ég madarait és csodáljuk, hogyan segíti őket az Úr. Ha így
gondoskodik az ég madarairól, akik kétségtelenül sokkal kevesebbet érnek
szemében az embereknél, akkor mennyivel inkább gondoskodik majd rólunk? Mi
mégis éppen olyan dolgok miatt aggodalmaskodunk, amelyek akkor sem hiányoznának
az életünkből, ha nem törődnénk velük. „Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre
szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát
keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!”. Mintha azt mondaná az
evangélium: ti az Úrért születettek. Ő jól tudja ezt, sokkal inkább a szívén
viseli az életeteket, mint ti magatok. Érte és a testvérekért vagytok a
világon. Mi mégis nagyon kevéssé törődünk ezzel az alapvető igazsággal, amely
pedig az életünk értelme (és még kevésbé aggodalmaskodunk miatta). Ha mégis
sokan maradnak élelem és ruha nélkül, akkor az azért van, mert sokan nem
keresik az Isten országát, hanem csak a maguk hasznát.
Az evangéliumi rész elején Jézus világossá teszi, hogy senki
nem lehet egyszerre két úr szolgája, hiszen valamelyiket teljesen ki kell
szolgálnia: „vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik
az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a
Mammonnak is”. A Második Törvénykönyv szavai jutnak eszünkbe, amelyek a
következőképpen foglalják össze, mit jelent az egyetlen Urat szolgálni:
„Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!” (MTörv
6,4–5). Az Istennek való teljes önátadás óv meg a bálványimádástól, vagyis
attól, hogy más isteneket, más urakat szolgáljunk. Isten teljes egészében akar
rendelkezni ezzel a jogával. Valószínű, hogy ezt túlzásnak érezzük. Hogy ne
éreznénk túlzásnak, amikor mi jól átgondoltan ítélkezünk, érzelmeinkkel
mértékletesen, óvatosan gazdálkodunk. Igen, Isten valóban túlzó. De éppen
túlzott szeretete teszi megalapozottá túlzó elvárásait. Már Izajás prófétai
szavaiból is kiviláglik: „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És
megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én
akkor sem feledkezem meg rólad” (Iz 49,15). Egy anya soha nem feledkezik meg
gyermekéről. Vagy ha netán elő is fordul ez a képtelenség, és egy anya ilyet tesz,
az Úr soha nem teszi. Ezért, csakis ezért mondja a zsoltáros: „Lelkem Istenben
lel nyugalmat, segítség csak tőle jön” (Zsolt 62,2).
Ez az evangéliumi rész természetesen nem a dolgozó
társadalom elleni tiltakozás, és nem is arra szólít, hogy a természetimádás
romantikus idilljében éljük gondtalanul az életünket. Jézus azt tanítja
tanítványainak, hogy radikálisan és teljes egészében éljék meg Istennel való
kapcsolatukat. Ha a gazdagságot, a „mammont” szolgáljuk – és mindannyiunknak megvan a maga „mammonja” –, az azzal jár, hogy eladjuk lelkünket az új urunknak. A pénz, a nyereség, a gazdagság múlékony bálványok, mégis sokaknak elegendők ahhoz, hogy egész életükkel azt hajszolják. Jézus bölcsen és
szigorúan figyelmeztet: „Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak
igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!”. Mindenekelőtt az Isten
országát kell keresni, ami jóság, irgalmasság, igazságosság, testvériesség,
barátság. Ez a lényeg, és biztosak lehetünk benne, hogy minden más ebből fakad.
A gazdagság is kecsegtet valamivel, de a legfontosabbat nem adja meg. Mégis
követelőző bálvány, nem kíméli az embert. Ha elsősorban az Isten országát
keressük, akkor a többit mind megkapjuk hozzá mi magunk, és megkapják azok is,
akik az alapvető javakat is nélkülözik.
Imádság az Úr napján
