Jn
16,20–23. Szomorúságotok örömre változik
20Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik. 21Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszületik a gyermeke, azon való örömében, hogy ember született a világra, nem gondol többé a gyötrelmeire. 22Így most ti is szomorúak vagytok. De viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki. 23Azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit. Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek.
Az
Úrral való barátság nem magától értetődő dolog, és nem csak
a világ ellenségessége miatt, hanem azért sem, mert feltétele a
valódi újjászületés. Ezt maga Jézus is megmondta Nikodémusnak.
Jézus ezért a hitet, vagyis a hozzá való bizalom teli kötődést – a születéshez hasonlítja, amely hosszú
és fáradságos várandósság gyümölcse. A
hit nem abból fakad, hogy valaki hirtelen megvilágosodottnak érzi
magát, vagyis kész hinni, és nem is spontán módon következik
hétköznapi létállapotunkból. Úgy
is mondhatnánk, hogy ebben a részben érthetővé válik:
kereszténynek nem születik az ember, hanem azzá válik, méghozzá
némi erőfeszítés árán. A
várandósság alatt a nő maga is részt vesz a méhébe fogadott élet
növekedésében, ugyanakkor a gyermek fejlődése nem az ő
képességeinek, ügyességének gyümölcse. Így Isten szava, ha
szívünkbe fogadjuk, nem azért növekszik és fejlődik, nem azért
teremt új életet, mert különösképpen érdemesek vagyunk rá,
mert jobbak vagyunk másoknál, hanem azért, mert ez a szó nagy
erővel munkálkodik abban az emberben, aki befogadja és hagyja
működni, még ezer nehézség között is. Nem
szabad hagyni, hogy legyőzzenek a nehézségek, amelyekbe olykor
bizony beleütközünk, amikor Isten szavát be akarjuk fogadni.
Könnyebbnek tűnik, ha távol tartjuk tőle
magunkat, ha természetesen jelen lévő, vagy haszontalan dolognak
tartjuk. Ha türelmesen munkálkodunk azon, hogy befogadhassuk, akkor
mély, bensőséges viszonyba kerülünk vele, képesek leszünk
megízlelni az evangélium minden szavának édességét.
Megízlelhetjük keserűségét is, amikor arra
késztet, hogy változtassunk gondolkodásunkon, szokásainkon.
Erről az ajándékról beszél az evangélium,
ezt senki nem tagadhatja meg, nem veheti el tőlünk, mert az ige
hűséges hallgatásának gyümölcse, és ezt bárki megélheti, ha
akarja.
A
Szent Kereszt imádsága
