A
Trasteverei Szűz Mária-bazilikában imádság a békéért.
Jn 14,21–26. Aki szeret engem, az
megtartja tanításomat21Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” 22Ekkor Júdás – nem az iskarióti – megkérdezte: „Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod magad kinyilatkoztatni, nem a világnak?” 23Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni. 24Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. 25Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. 26S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.
A mai evangélium folytatja Jézus
búcsúbeszédét, amelyet az utolsó vacsorán a tanítványokhoz intéz. Elhagyni
készül őket, de irántuk való szeretete nem ér véget. „Aki ismeri és teljesíti
parancsaimat, az szeret engem” – mondja nekik. Természetesnek tűnhet ez a
megállapítás: ha követjük valakinek a parancsait, tanítását, az általában a
megbecsülés, a tisztelet jele. Jézus azonban hangsúlyozza, hogy ha valaki meg
akarja élni az evangéliumot, annak nem elég, hogy formálisan tiszteli, hanem
egész életét rá kell szánnia. Ehhez pedig szeretet kell. Az evangélium nem egy
a sok ideológia közül, amelyek időről időre meghatározzák az emberek
viselkedését. Az evangélium maga a szeretet. Az evangéliumi szeretet valójában
nem csak az ok, amiért meg kell tartani a parancsokat, hanem maguknak a
parancsoknak a lényege is. Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy valamilyen
civilizációhoz vagy kultúrához tartozunk, hanem hogy életünket Jézushoz kötjük,
bárhol legyünk is. A Bölcsesség könyvének szerzője is megjegyezte: „A
bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan, könnyen felismerik, akik szeretik, és
megtalálják, akik keresik (...) A (bölcsesség) szeretete a törvényeinek a
megtartása” (6,12.18). Jézus azzal folytatja, hogy a szeretet magához vonzza a
mennyei Atya szívét is, és ő maga nyilatkoztatja ki magát annak, aki szeret.
Olyan lelki tapasztalat ez, amelyet minden hívő embernek meg kell élnie. Júdás
azt kéri tőle, hogy mindenkinek látványos módon nyilatkoztassa ki magát.
Szegény Júdás, aki még a szokványos kategóriákban gondolkodik a messiásról! Jézus
nem válaszol közvetlenül Júdás kérdésére, de megragadja az alkalmat, hogy
tisztázza, mit jelent meglátni őt a feltámadás után. A szeretet arra ösztönzi
az embert, hogy gyakorlattá tegye az evangéliumot, a tanítvány Jézus és az Atya
hajlékává válik: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is
szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni”. Szeretet hiányában az
evangélium csak üres szó, és az emberek egyedül maradnak önmagukkal, Istentől
távol, a gonosz hatalmában. Jézus figyelmezteti tanítványait erre a veszélyre,
és megígéri nekik a Vigasztalót. Maga az Atya árasztja majd a szívükbe. Ő
kíséri majd a tanítványokat a történelem során, ő tanít meg nekik mindent,
emlékezteti őket Jézus szavaira, erre az értékes örökségre, amelyet tovább kell
adni nemzedékről nemzedékre. A Szentlélek működése által – amely segít egyre
mélyebben megérteni az evangéliumot – az Úr továbbra is jelen van közöttünk, és
tevékenykedik az emberiség javáért.
Imádság a békéért
