99 (98). zsoltár – Szent vagy, Urunk,
Istenünk
5
Magasztaljátok az Urat, Istenünket,
hajtsatok térdet lába zsámolya előtt,
mert szent!
hajtsatok térdet lába zsámolya előtt,
mert szent!
6 Mózes
és Áron a papok közül,
és Sámuel azok közül, akik megvallották nevét:
ők az Úrhoz kiáltottak és meghallgatta őket.
és Sámuel azok közül, akik megvallották nevét:
ők az Úrhoz kiáltottak és meghallgatta őket.
7 A
felhőoszlopból beszélt hozzájuk,
megőrizték bizonyítékait,
és a parancsokat, amelyeket rájuk bízott.
megőrizték bizonyítékait,
és a parancsokat, amelyeket rájuk bízott.
8 Urunk,
Istenünk, te meghallgattad őket,
Istenünk, te kegyes voltál hozzájuk,
de vétkeiket keményen büntetted.
Istenünk, te kegyes voltál hozzájuk,
de vétkeiket keményen büntetted.
9
Magasztaljátok az Urat, Istenünket,
boruljatok le szent hegyén,
mert szent az Úr, a mi Istenünk!
boruljatok le szent hegyén,
mert szent az Úr, a mi Istenünk!
A mai
szentmise a 99. zsoltár második feléből veszi válaszos zsoltárát. Ez az Isten
királyságát hirdető himnuszok közé tartozik, ezért is sorakoznak benne a
királyság attribútumai: Isten a kerubok fölött trónol, a népek reszketnek, a
föld megremeg. Királysága azonban más, mint az embereké. Izrael Istene hatalmas
király, aki az igazságosságot szereti (4. v.). Nemcsak igazságot szolgáltat,
hanem szereti az igazságosságot. És kedvét leli azokban, akik a szerint élnek,
ahogy Mózes, Áron és Sámuel. Ezek az Úrhoz kiáltottak, ő pedig válaszolt; szólt
hozzájuk, ők pedig hallgattak szavára; megbocsátott nekik, bár keményen
megbüntette vétkeiket. A zsoltáros kiemeli, hogy Izrael Istene más, mint a
többi isten: szent (5.v.). A zsoltárt háromszor töri meg a „mert szent!”
felkiáltás. A szent melléknév a biblia nyelvén különállót, elkülönítettet
jelent, vagyis a Másra utal. De a szent (elkülönített) Isten ugyanaz, mint a
szövetség Istene. Végtelen szeretete teszi szentté. Isten pedig pontosan ebbe a
szentségbe akarja bevonni az embert is. A Leviták könyvében olvassuk: „Az Úr
így szólt Mózeshez: »Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez és mondd meg
nekik: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.«” (Lev
19,1–2). A szentség a teljes Istenhez tartozásban áll. Az úr nem valamiféle
morális tulajdonságot vár el. Az az ember (vagy nép) szent ezért, aki Isten
oldalára áll és elkülönül, elfordul e világ bálványimádásától. A szentség ezért
elkülöníti a hívőt e világ szomorú sorsától, és arra ösztönzi, hogy az Úrhoz
tartozzon, őt fogadja el megváltójának. A szentség természetesen nem jelenti
azt, hogy nem kell többé foglalkoznunk a világgal, ahogy azt néha gondolták.
Éppen ellenkezőleg. A szentség teljes egészében kötelezi a hívőt, hogy az
emberek szolgálatába álljon, így követve az Urat, aki nagylelkű, hűséges, sőt
féltékeny szeretettel szereti az embereket, mindenekelőtt a legelesettebbeket
és a szegényeket. A szentség Isten felől nyer értelmet. Ezt olvassuk a
Szentírásban: „Legyetek szentek, mert én szent vagyok”. A szentség
legtökéletesebb példáját Jézus adta, aki királyságát az emberek iránti
szeretetével mutatta meg. Azért jött, hogy szolgáljon, nem pedig azért, hogy
neki szolgáljanak; tanítványainak megmosta a lábát, úgy élve a közösségében, mint
aki szolgál; a kereszten pedig megmutatta szeretetének és így királyságának
legmagasabb mértékét. Amikor Lukács Jézus halálos ítéletének szövegéről tudósít
– „A zsidók királya” – rámutat, hogy Jézus királysága pontosan a kereszten
mutatkozik meg teljes ragyogásában. Jézus úgy hal meg, ahogyan élt:
szeretetből. Így mutatkozott meg Isten közöttünk. Ez az útja a mi
szentségünknek.
Imádság a szentekkel
