Június 22., csütörtök

111 (110). zsoltár – Az Úr igazságossága szeretet és igazság

Imádság az Egyházért 

¹ Alleluja! Szívem mélyéből dicsőítem az Urat
a szentek tanácsában és a nagy közösségben!
² Az Úr művei nagyszerűek,
emlékezetesek mindazoknak, akik örülnek rajtuk.
³ Tevékenysége fönség és erő,
s igazságossága örökké tart.
⁴ Csodáit örökre emlékezetbe véste,
az Úr kegyes és irgalmas.

⁷ Kezének műve hűség és igazság,

parancsai változatlanok.

⁸ érvényesek mindig és örökké;

erőben és igazságosságban születtek.

A liturgia újra a 111. zsoltárt adja ajkunkra, amely zsoltár dicsőítő himnusz Isten szeretetének nagyságáról. Olyan imádság, amely a hívők egész közösségét bevonja, mert az Úr úgy döntött, egyetlen népként menti meg Izraelt. Természetesen az egyes hívők is magukévá teszik az Úr dicséretét, de a horizont a nép üdvössége, amely az Úr műve. Van, aki Jézus egyik legkedvesebb zsoltárának tartja ezt a zsoltárt, az evangéliumokban említett témaválasztásait látva. Mindenesetre a zsidó vallásosság igen kedvelt imádsága volt. A keresztény hagyomány is gyakran alkalmazza, főleg a húsvét ünneplésére vonatkoztatva. Szíriai Szent Efrém a zsoltár 4. sorát így kommentálta: „Ó, Urunk áldott utolsó estéje, az egyiptomi virrasztás estéje: Urunk elfogyasztotta a régi húsvéti lakomát, és húsvét nagy ünnepévé tette. Ünnepről ünnepre, húsvétról húsvétra beteljesül, ami meg van írva.” Mi is évről évre megünnepeljük a húsvétot, a jó győzelmét a gonosz fölött, az életét a halál fölött. Az Úr ugyanis folyamatosan beavatkozik a történelembe, művein keresztül, hogy megmentse az embereket a szolgaság oly számos formájától, amelyek összeroppantják és megalázzák. A húsvét pedig minden évben visszatér, de nem azért, hogy ismétlődő rítussá váljon, hanem hogy egyre mélyebbre leszálljon a történelemben és azt a mennyek országa felé vezesse. Isten üdvössége nem elvont vagy rejtett kérdés, sem az egyes egyének belső kérdése. A húsvét – Jézus halálának és feltámadásának titka – látható, konkrét, olyan erő, amely megváltoztatja a szíveket és a történelmet. Isten beavatkozása így akkor kezdődött, amikor megindult Izrael népének egyiptomi szolgasága láttán, és alászállt, hogy megszabadítsa és kivezesse a szabadság földjére. Amikor elérkezett az idők teljessége, tulajdon Fiát küldte el, hogy elhozza a mennyek országát, egy olyan világot, amelyben a szeretet, az igazságosság és a béke lép a gyűlölet, az igazságtalanság és a háború helyébe. A zsoltáros – már az Ószövetségben – az Úr megváltó műveit szemléli, azokról elmélkedik, azokat ízleli és felfedezi bennük Isten szeretetének erejét. Nagynak, szépnek, csodálatosnak, hatalmasnak, igaznak és igazságosnak nevezi e tetteket. És nem is lehetett ez másként, mert Isten szeretettel és gyengédséggel, igazsággal és igazságossággal vitte őket véghez. Jézussal a végidő vette kezdetét. És maga Jézus bízta egyházára azt a feladatot, hogy hirdesse az evangéliumot és dolgozzon a mennyek országáért. Ez a tanítványok és az egyház egyik elsődleges feladata. Ezért kaptunk meghívást arra, hogy ugyanazokat a tetteket vigyük végbe, mint Jézus. Az evangélium az egyház valódi „formája”, a történelemben való és az emberek közötti létezésének módja. Jézus egyenesen azt mondta tanítványainak: „Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz” (Jn 14,12). Ezzel szemben a mi tetteink, főleg azok, amelyek az Evangélium, a szegények, a testvérek szolgálatával kapcsolatosak, hányszor hanyagok, mert szeretet nélkül cselekedtük őket! A zsoltáros arra hív, hogy szemléljük Isten tetteit, amelyeket a mi napjainkban véghezvisz, és töltsön el minket is az ő szenvedélyes szeretete mindenki iránt, kezdve a szegényeken.

Imádság az Egyházért