20Péter hátrafordult, s látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, s aki a vacsorán a keblére hajolt és megkérdezte tőle: „Uram, ki árul el?” – az követi. 21Amikor meglátta, Péter Jézushoz fordult: „Hát vele mi lesz, Uram?” 22Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!” 23Erre a testvérek között híre terjedt, hogy az a tanítvány nem hal meg. De Jézus nem azt mondta neki: „Nem halsz meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele.”24Ez az a tanítvány, aki ezekről tanúságot tett és megírta ezeket. Tudjuk, hogy igaz a tanúsága. 25Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni – azt hiszem –, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.
A mai
nappal véget ér János evangéliumának folyamatos olvasása (lectio continua), amely végigkísért minket a húsvéti időben; s
ezzel a negyedik evangélium végére értünk. Az evangélista éppen arról számolt
be, hogy Péter a Galileai tó partján újra Jézus nyomába szegődik. Új kezdet ez
számára, amely már tudatosabb és erősebb szereteten alapszik. Péter
megtapasztalta az árulás keserűségét, megízlelte a büszkeség, a gőg felemás
voltát. Most már jobban érti Jézus iránta való szeretetét. Annak ellenére, hogy
elárulta az Urat, Jézus visszafogadja követői sorába, ám ezúttal figyelmezteti,
hogy útja megpróbáltatásokon és nehézségeken át vezet majd. Ezúttal Péter már
nem támaszt akadályokat, nem futamodik meg és nem is engedi, hogy az ostoba
büszkeség kerítse hatalmába. Csak hátranéz, és megpillantja Jánost. Megkérdezi
Jézustól – talán szolidárisból, talán kíváncsiságból – vajon Jánosra is ugyanaz
a sors vár-e. Jézus nem ad közvetlen választ Péter kérdésére, csak annyit mond:
az számít, hogy kövesse őt. Csak az Evangélium követésében érlelődik meg benne
a másokért való valódi aggódás. Hányszor hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a
kíváncsiság, az irigység, miközben elhanyagoljuk a másokért való igazi
aggódást, amely nagy szeretetet és együttérzést kíván! Egyedül Jézus mellett
állva, Igéjéből táplálkozva növekedhetünk a mások iránti szenvedélyes
szeretetben. Talán maga János tette helyre a szóbeszédet, miszerint nem hal
meg. Majd új epilógust, befejezést ír evangéliumához: „Jézus még sok egyebet is tett. Ha
azonban valaki mind le akarná írni – azt hiszem –, annyi könyvet kellene írnia,
hogy nem tudná az egész világ sem befogadni”. Ezeket a szavakat úgy is magyarázhatnánk, mintha az Evangélium miránk
várna, hogy mi írjuk tovább lapjait az életünkkel, tanúságtételünkkel,
szeretetünkkel. Igen, Jézus, ahogy Péternek, úgy nekünk is megismétli: „Te
kövess engem!”
Előesti imádság
