Június 28., szerda

Szent Iréneusz lyoni püspök és vértanú (130–202) emléknapja: Anatóliából érkezett Franciaországba, hogy hirdesse az evangéliumot.

Jn 17,20–26. Jézus imádsága

Imádság a szentekkel

²⁰De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. ²¹Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. ²²Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: ²³én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. ²⁴Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. ²⁵Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. ²⁶Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.”

Az egyház ma Szent Iréneuszra, Lyon püspökére emlékezik. Kis-Ázsiából származott, Szmirnei Szent Polikárp tanítványa volt, aki továbbadta neki azt, amit ő a maga részéről Jánostól tanult. Iréneusz később Lyonba ment, ahol Potheinosz püspök meggyilkolása után szentelték püspökké. Főpásztorként intenzív missziós tevékenységet folytatott egész Galliában, terjesztette az igaz hitet és békét teremtett a megosztott és viszálykodó keresztény közösségek között. Többek között azon is fáradozott, hogy kiengesztelje egymással a húsvét ünneplésének dátuma miatt megosztott keleti és nyugati egyházat. Iréneusz számára a keresztény hit azt jelenti, hogy hiszünk abban a jóságos Atyában, aki nem hagyta magára teremtményét, az embert, hanem továbbra is szólt hozzá és készítgette a Fia, Jézus által elhozott üdvösségre. Írásaiban, amelyek a keresztény teológia első szövegei közé tartoznak, a teremtett világ és az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember jóságát hirdeti. Iréneusz a jó pásztor példája marad, aki Jézus szavait követve igyekezett gondját viselni a rá bízott népnek, hogy elvezesse az egyetlen akolba mindazokat, akik az evangélium hallgatására szegődtek. Példája megvilágítja Jézus főpapi imáját, amelyből a mai evangéliumi részlet származik. Jézus, mielőtt elindulna az Olajfák hegyére, „lelki végrendeleteként” imádkozza el e szavakat. Miután hálát adott az Atyának, Jézus azokra az esendő és meggondolatlan emberekre tekint: rájuk bízta azt a nem könnyű feladatot, hogy folytassák művét; most értük imádkozik, hogy képesek legyenek erre. Gondolata ezután felemelekedik, átfogja mindazokat, akik minden időkben hinni fognak az evangéliumban. Az utolsó vacsora terme mintha kitágulna, és Jézus szeme előtt a világ minden tájáról érkező emberek serege jelenik meg, akik vigasztalásra és békére várnak. Jézus ezért a hatalmas népért imádkozik, és kéri az Atyát, hogy „teljesen eggyé legyenek”. Jól tudja, hogy a megosztottság lelke lerombolná ezt az egységet. Ezért kéri a lehetetlent: hogy ugyanaz az egység legyen mindannyiuk között, mint közte és az Atya között.

Imádság a szentekkel