Június 1., csütörtök

Jn 17,20–26. Legyenek mindnyájan egyek, ahogyan mi egyek vagyunk

Imádság az Egyházért

²⁰De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. ²¹Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. ²²Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: ²³én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. ²⁴Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. ²⁵Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. ²⁶Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.”

Az evangélium Jézus főpapi imájának harmadik, utolsó részét tárja elénk. Közeledik a szenvedés drámai ideje. Jézus az Atyára emelte tekintetét és imádkozott a tanítványok kis csoportjáért. Tekintete most túllép a terem falain, átfogja mindazokat, akik a jövőben az apostolok tanítása nyomán a földön mindenütt hinni fognak az evangéliumban. Az utolsó vacsora terme mintha kitágulna, és Jézus szeme előtt a világ minden tájáról érkező férfiak és nők serege jelenik meg, akik vigasztalásra és békére várnak. Jézus ezért a nagy népért imádkozik, és azt kéri az Atyától, hogy „legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” Jézus mindenekelőtt azt kéri, hogy legyenek egyek. Jól tudja, hogy a sátántól való megosztottság lelke lerombolja ezt az egységet. Nem számít, milyen ruhát ölt a sátán. Tőle származik minden, ami megoszt. Olyan nagy a veszély, hogy Jézus egy nagyon nagyra törő, szinte lehetetlen célt kitűző imádsággal fohászkodik, azt kéri, hogy mindenki olyan egységben legyen, mint ő és az Atya. Jézus „túlzó” szeretete a lehetetlent kéri, mert tudja, hogy az Atya hozzá hasonlóan határtalanul szeret minden embert. A végső pillanat fájdalmában érzi, mekkora felelősséget jelent a jövőben elvégzendő munka, milyen sok ember várja az evangéliumi üzenetet, milyen sokan szenvednek szükséget és várnak választ gondjaikra. Ezért akarja őket megóvni és egybefogni küldetésében: a tanítványok folytatják majd a munkát, amelyért az Atya elküldte őt. Megismertette velük Isten nevét, és megmutatta nekik, hogy Isten minden embert szeret. Aki megtapasztalja e szeretet szépségét, az tudja, hogy ez olyan erős szeretet, amelyet semmi nem törhet meg. Még a halál sem. És a köztük lévő egység, az őket szent kötelékkel egyesítő szeretet lesz az, amiért hisznek majd nekik. Nincs az a szervezet, legyen akármilyen tökéletesen is felépítve, amely helyettesíthetné a testvérek közötti szeretetet. Ma is ez a titka az egyház hatékonyságának.

Imádság az Egyházért